Élő Kolozsvári Rádió

Ismét megrendezik az Örökségünk őrei diákvetélkedőt Kolozsváron

oroksegunk_orei_hegedus_csilla_2016Ismét megrendezik az Örökségünk őrei vetélkedőt, amelyen diákcsapatok versenyeznek abban, hogy melyikük tud jobban megismerni, kreatívabb módon megismertetni, népszerűsíteni egy-egy örökbe fogadott műemléképületet. A kolozsvári magyar iskolák csapatai szerda délután a Bánffy-palota udvarán tartott rendezvény keretében fogadtak örökbe egy-egy kolozsvári épületet.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: a csapatok azt vállalják, hogy megismerik és a 21. század módszereivel megismertetik az örökbe fogadott műemléképületet. „A csapatok felfedező körútra indultak, archívumokban kutattak, régi fotókat kerestek, megkeresték azokat az embereket, akik kapcsolódnak a kiválasztott épülethez, aztán Facebook bejegyzéseket, újságcikkeket írtak, filmet forgattak, villámcsődületet szerveztek. Egyszóval emberközelivé tették a műemlékeket” – magyarázta az elmúlt évek tapasztalatát Hegedüs Csilla.
Felidézte: 2012-ben eredetileg szórványprogramnak szánták a műemlékek örökbefogadtatását, de annyira jól sikerült, hogy egyre több város és megye magyar iskolái kapcsolódtak be a versenybe. Kolozsváron például előbb az iskolán belül mérkőznek meg egymással a csapatok, majd az iskolák csapatai versenyeznek. A nyerteseknek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője idén is brüsszeli jutalomutat ajánl fel.
Hegedüs Csilla hozzátette, a vetélkedő keretében az elmúlt években 67 erdélyi műemléket fogadott örökbe egy tanévre egy-egy diákcsapat. A programban mintegy ezren vettek részt. Mint fogalmazott, az RMDSZ céljának tekinti, hogy minőségivé tegye a magyar nyelvű oktatást. Szerinte az efféle iskolán kívüli diákprogramok is ennek a célnak a megvalósítását segítik elő.

 

kvr, mti

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 november 2, 21:25

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel