Élő Kolozsvári Rádió

Csöppnyi egészség

Itt a november, s tetszik, nem tetszik, lassan fel kell készülni a tartós hidegre, s arra, hogy lehetőleg elkerüljük a vele együttjáró hűléses betegségeket.

Mi a teendő? Először is: lakásunk megfelelő fűtése. Az ideális hőmérséklet a 20-21 fok. Természetesen, ahol kisgyermek, netán beteg van a családban, rájuk külön is tekintettel kell lenni.

Nem szabad megfeledkezni a szellőztetésről, s a levegő kellő páratartalmának biztosításáról sem. Ez különösen fontos a hőszigetelt lakásokban, a penészedést csak így lehet elkerülni, vagy még így sem.

ősz_allergiaAmi kimondottan tőlünk függ, az testünk melegen tartása, vagyis az öltözködés. Ne fázzunk, de ne is izzadjunk, s ez bent is, kint is érvényes.

Ami a hideg mellett nagyon kellemetlenné tudja tenni ilyenkor a szabadban való tartózkodást, az a szél. Elsősorban a fejet veszi célba, sapkával, kendővel védekezhetünk ellene. Különösen fontos, hogy tarkónk is védve legyen. A kínaiak szerint ez az egyik ú.n. szélpont, amely kapuja lehet a megfázásos betegségeknek. De fontos védenünk talpunkat, hasunkat, derekunkat is, ami egyben az életenergia központjának, a vesének a védelmét is jelenti. Ha a vese megfázik, kevesebb energia jut a test táplálására, fűtésére és a betegségek elleni védekezésre is.

Másik nem kívánatos tényező a nedvesség, ami hideg, esős napokon szinte csontja velejéig átjárja az embert. Ezt még a ruha sem képes kivédeni, egyedül szervezetünk védelmi rendszerének karbantartásával tehetünk ellene.

A megfelelő vitamin-, ásványi- és tápanyagbevitel mellett fontos megelőzni a túlsúly kialakulását. A vastag zsírpárna csak a maciknak való, mi, emberek, amennyiben lehet, előzzük meg az elhízást, mert semmi hasznunk nem származik belőle, sőt. De erről majd egy másik alkalommal.

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 november 1, 15:27 / actualizat: 2016 november 12, 18:45

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 13:13

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?

Heti három alkalommal jelennek meg hétfőtől az eRPIgráfiák, élesen vagy viccesen, elgondolkodtatóan vagy csak megmosolyogtatóan, de mindig...

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 12:44

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben

Modern hangzású afrikai ritmusok, közép-európai eklektika és kísérleti elektronika, valamint energiával teli, fesztiválhangulatú, balkáni...

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
Hangoló szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 11:53

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában –...

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:44

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról

Megérkezés a múltba – ez a szlogen nem az időutazás lehetőségét mutatja meg, hanem a Kalotaszegi Hagyomány Napok első napját...

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 13:50

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál

Tegnap elkezdődött a 20. Főtér Fesztivál Nagybányán. Idén szeptember 7-ig tartanak a rendezvények, amelyek programját megtalálják a...

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 12:39

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n

Szeptember 5-én kezdődik és 15-ig tart az őszi felvételi időszak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Mint minden évben, idén is maradtak...

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n
Hangoló péntek, 2025 augusztus 292025 augusztus 29, 10:58

“A legszebb karakterű papunk”

“A legszebb karakterű papunk” – így jegyezték fel a templomépítő lelkészt, Takács Andrást az akkor városi rangú Kolozs...

“A legszebb karakterű papunk”
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 12:49

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”

Egy házaspár évek óta dolgozik azon, hogy fellendítse a közösségi életet a Kolozsvártól 35 km-re található egyik mezőségi...

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”