Élő Kolozsvári Rádió

Romániából származik az európai emberkereskedelem legtöbb áldozata

Mirela Podoiu, a Nyitott Ajtó Alapítvány elnöke tegnap, az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt a jelenség hazai vonatkozásairól. Az adataik szerint az áldozatok 60 százaléka nő. Ugyanakkor ijesztő mértékben megnőtt a kiskorú fiú áldozatok aránya, a 2014-es 10 százalék tavaly 40 százalékra emelkedett.

Mirela Podoiu hozzátette, hogy áldozatoknak tekinthetők mindazok, akik pénzért végzett munkával anyagi hasznot hoznak az emberkereskedőknek. Ez utóbbiak prostitúcióra, koldulásra, bűncselekmények elkövetésére, kényszerházasságra, vagy szervadományozásra kényszerítik áldozataikat.

A hazai emberkereskedelem elleni kormányzati ügynökség adatai szerint Bukarestben és környékén az elmúlt két évben tízszeresére nőtt az emberkereskedelem áldozatainak száma. A hazai régiók közül vezető helyen áll Temes és Ialomiţa megye is, ahol évről évre megkétszereződött, illetve megháromszorozódott az áldozatok száma. Az emberkereskedők gyakran az áldozatok közvetlen környezetéből kerülnek ki.

mediafax / agerpres

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 19, 17:00

Fizetésképtelenné válhat a CFR
Hírek hétfő, 2025 június 162025 június 16, 09:36

Fizetésképtelenné válhat a CFR

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot – jelentette be a CFR Călători vezérigazgatója. Traian Preoteasa szerint a...

Fizetésképtelenné válhat a CFR
Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Hírek vasárnap, 2025 június 152025 június 15, 10:48

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között

Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben...

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Hírek péntek, 2025 június 132025 június 13, 13:52

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt

A Kis-Küküllőn mérhető sókoncentráció-növekedés folyamatosan halad a folyás irányába, igaz, csökkenő intenzitással – jelentette...

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Izrael megtámadta Iránt
Hírek péntek, 2025 június 132025 június 13, 08:20

Izrael megtámadta Iránt

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti...

Izrael megtámadta Iránt
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 12:51

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat

Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat...

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu