Hadd szóljon!

Horváth Annánál kutat a DNA?

Horváth Anna alpolgármestert is érinti az a házkutatás, amelyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tartott délelőtt a kolozsvári városházán – közölték az Agerpres hírügynökséggel jogi források.

A vádhatóság közleményben egyelőre annyit árult el, hogy 2014 és 2016 között elkövetett feltételezett korrupciós ügyekben vizsgálódik. Sajtóhírek szerint az ügyészek a Kolozs megyei RMDSZ-székházban is voltak, ahol állítólag a 2016-os önkormányzati választási kampánnyal kapcsolatos iratok iránt érdeklődtek.

Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Transindexnek elmondta, a korrupcióellenes ügyészek a székházból támogatói szerződéseket és olyan dokumentumokat vittek el, amelyek a helyhatósági választások kapcsán történt kifizetéseket tartalmaztak.  Emellett elvitték a könyvelő telefonját és számítógépének merevlemezét. Csoma Botond hozzátette: nem tudják, hogy mi a vizsgálat pontos célja, hiszen a lefoglalt dokumentumok nyilvánosak, azokat már korábban az Állandó Választási Hatósághoz is benyújtották.

Horváth Anna Facebook-oldalán megerősítette a hírt, miszerint a korrupcióellenes ügyészség házkutatást tartott a polgármesteri hivatalban, illetve két tanácsosa magánlakásán. Bejegyzésében hangsúlyozza: 2012 óta tölti be az alpolgármesteri tisztséget, és ez idő alatt törvényesen járt el minden ügyben, és most a vádhatóságtól is azt várja, hogy ugyanilyen tisztességgel végezze a munkáját.

Frissítés: A kolozsvári alpolgármester a délután a sajtónak elmondta: irodájában és a lakásán is házkutatást tartottak. Tájékoztatása szerint az önkormányzati választási kampánnyal kapcsolatos dokumentumokat is elvittek a lakásáról, az alpolgármester ugyanis az RMDSZ polgármesterjelöltje is volt. Horváth Anna szerint a kampány finanszírozása és a városházán betöltött tisztsége közötti esetleges kapcsolatokat vizsgálják, de hivatalosan nem gyanúsítják semmivel.

hírösszefoglaló

 

Articol editat de fulopnoemi, 10 október 2016, 17:49

Új gyermekpszichiátriai kórház nyílt Kolozsváron
Helyi kedd, 14 május 2024, 16:59

Új gyermekpszichiátriai kórház nyílt Kolozsváron

Átadták kedden Kolozsváron a gyermekpszichiátriai kórházat, amelyet uniós támogatásból valósított meg a Kolozs megyei önkormányzat....

Új gyermekpszichiátriai kórház nyílt Kolozsváron
autopalya
Helyi hétfő, 13 május 2024, 10:59

Katonák érkeznek Aranyosgyéresre

Ma délután 5 órától este 8 óráig lezárják a közúti forgalmat az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti...

Katonák érkeznek Aranyosgyéresre
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Helyi csütörtök, 21 március 2024, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Helyi csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Helyi hétfő, 5 február 2024, 10:44

Megnyitják a nagyközönség előtt a gyulafehérvári fejedelmi palotát

Gyulafehérváron ma nyitják meg a nagyközönség előtt a fejedelmi palotát, az Erdélyi Fejedelemség egykori...

Megnyitják a nagyközönség előtt a gyulafehérvári fejedelmi palotát
Helyi szombat, 3 február 2024, 13:24

Meghatározták a leendő kolozsvári kiasállattemető helyét

Minden valószínűséggel a Gorbó völgye utca környékén kap helyet a leendő kisállattemető Kolozsváron – jelentette be a közösségi...

Meghatározták a leendő kolozsvári kiasállattemető helyét
Helyi szerda, 10 január 2024, 08:38

Sétálóutca lesz a Farkas, az Egyetem és a Szentegyház utca

Gyalogos övezet lesz a Farkas (Kogălniceanu) és az Egyetem (Universității) utca, valamint a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca legnagyobb része...

Sétálóutca lesz a Farkas, az Egyetem és a Szentegyház utca
Helyi szombat, 9 december 2023, 10:04

Az infláció mértékével emelkednek jövőre Kolozsváron a helyi adók és illetékek

Dan Tarcea alpolgármester a Kolozsvári Rádió román nyelvű adásában elmondta, a 13,8 százalékos emelésre a törvény kötelezi az...

Az infláció mértékével emelkednek jövőre Kolozsváron a helyi adók és illetékek