Élő Kolozsvári Rádió

Büntetőjogi vizsgálat a védett állatok kilövésének engedélyezése ügyében

Büntetőjogi vizsgálatot indított a brassói ügyészség a romániai nagyragadozók kilövési kvótáinak megállapítása ügyében tegnap, miután a ProTV kereskedelmi televízió oknyomozó riportjában érdekösszefonódással és visszaéléssel gyanúsította azokat a szakértőket, akik a kvótákat megalapozó tanulmányt évről-évre elkészítik.

Mint ismert, egy, a napokban közvitára bocsátott rendelettervezet szerint 1700 nagyragadozó (552 medve, 657 farkas és 482 vadmacska) kilövését akarta engedélyezni a környezetvédelmi minisztérium. A kvótákat minden évben a brassói egyetem erdészeti karának – valójában egy, azzal szerződésben álló alapítványnak – a tanulmánya alapján hagyják jóvá, de a szakértők között számos vadász is van. Az ügyészség most azt próbálja kideríteni, hogy a kvóták megállapítását a nagyragadozók állományának túlszaporodása, illetve az általuk okozott kár indokolta-e, vagy a tanulmány készítői meghamisították a számokat, tekintettel arra, hogy a trófeavadásztatás jó üzlet. Romániába évente több ezer vadász érkezik külföldről, akik akár tízezer eurót is kifizetnek egy-egy nagyragadozó trófeájáért.

mti

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 7, 15:45

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban
Hírek péntek, 2025 október 242025 október 24, 09:40

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban

A romániai polgárok túlnyomó többsége hisz a szerencsében vagy a sorsban – derül ki a Románia a mágia és az ezotéria között című...

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban
Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal
Hírek csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 11:23

Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök szerint később kerül sor a Vlagyimir Putyin orosz államfővel tervezett találkozóra. Trump ezt szerda este...

Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal
Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán
Hírek csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 08:51

Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán

Az 1956-os forradalom 69. évfordulóján az 55 éve a kommunista diktatúra túlkapásai ellen önégetéssel tiltakozó egykori kolozsvári...

Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán
Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:41

Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében

Nem hatoltak be Románia légterébe azok a harci drónok, amelyekkel Oroszország megtámadta az éjszaka folyamán a határhoz közeli ukrajnai...

Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:17

Madarakat ünnepeltek Kalotaszentkirályon, információs táblákat is avattak

A madarakat ünnepelték kedden a kalotaszentkirályi Ady Endre szakiskola kisdiákjai. Az ALPA – Föld az Agroökológiáért Egyesület...

Madarakat ünnepeltek Kalotaszentkirályon, információs táblákat is avattak
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 10:50

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat

A fejlesztési minisztérium finanszírozza a múlt pénteki robbanásban érintett bukaresti tömbház újjáépítését – jelentette be...

A fejlesztési minisztérium újjáépíti a gázrobbanásban érintett bukaresti tömbházat
Hírek kedd, 2025 október 212025 október 21, 13:52

A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése szerint október 14-15-én megakadályoztak Románia területén egy Oroszország által...

A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben
Hírek hétfő, 2025 október 202025 október 20, 07:22

Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket

Ékszerlopás történt vasárnap reggel a párizsi Louvre múzeumban, a tolvajok elmenekültek, a múzeum zárva maradt. A kiállított tárgyakat 9...

Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket