Háromszék (nem csak) hét csodája
Háromszéki Turisztikai Napokat szervezett a Kovászna Megyei Önkormányzat, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, valamint a megyei kereskedemi- és iparkamara. A tematikus napokra leosztott, a teljes megyét átfogó rendezvény célja az volt, hogy népszerűsítsék a térség turisztikai látványosságait, épített örökségét és természeti adottságait – közöttük azokat, amelyek nemrég a közönség és a zsűri szavazatai alapján felkerültek Háromszék Hét Csodája közé.
Látnivalók feredőktől a kovácsműhelyig
A rendezvény hivatalos megnyitója múlt hétfőn volt. Kedd volt a kúriák napja, szerda a borvizeké, mofettáké, népi feredőké. Csütörtökön szakmai előadások hangzottak el, pénteken a múzeumokat és tájházakat látogathatták ingyen az érdeklődők, szombatot és vasárnapot pedig természetjáró nappá nyilvánították.
Szintén a rendezvény részét képezte az Aquarius Borvíz-ünnep, Háromszék ásványvizeinek bemutatásával, és a Csokifesztivál, valamint az eseményt záró vasárnapi gálaest. Ez utóbbin azoknak a támogatóknak és kézműveseknek mondtak köszönetet, akik nélkül nem lehetett volna például kovácsműhelyt vagy bútorfestő, fafaragó-műhelyt meglátogatni. Az est végén Rácz Éva a megyei önkormányzat alelnökével, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület vezetőjével, Grüman Róberttel beszélgetett.
Nyitnak a román turisták felé
Mivel a megyébe látogató turisták többsége román nemzetiségű, az egyesület tagjai nyitni próbálnak, innovatív csatornákon próbálnak eljutni a román turistákhoz. Bloggerek, újságírók meghívása révén népszerűsítik a megyét, látványos eredménnyel: egy év alatt több mint száz román nyelvű beszámoló jelent meg a háromszéki látványosságokról.
A kezdeményezés egyik pozitív hozadéka, hogy segít árnyalni a Székelyfölddel kapcsolatos mítoszokat, tévhiteket: „hogy nem tudunk románul, hogy éhen halunk” – sorolta Grüman Róbert, hozzáfűzve, sok újságíró, blogger először járt Háromszéken. Emellett segítenek kapcsolatot teremteni a turizmusban érdekelt vállalkozók között, például azon a téren, hogy egy hotel vagy panzió tulajdonosa minél több programlehetőséget tudjon ajánlani vendégeinek.
A turisták számára különleges élményt jelent például, hogy a műhelyekben maguk is kipróbálhatják a hagyományos mesterségeket. „Ma már nem elég egy múzeumban egy kiállítást ajánlani a turistáknak, mindenki élményre vágyik, valamit ki szeretne próbálni” – hangsúlyozta a megyei tanács alelnöke. Hozzátette: mentalitásváltásra van szükség, akkor fog Háromszéken működni a turizmus, amikor akár a hétköznapi ember sem Brassó központját, hanem az olaszteleki kovácsműhelyt mutatja meg vendégének.
Háromszék Hét Csodája
A Háromszék Hét Csodájának kiválasztására vonatkozó felhívást augusztus elején tették közzé. A fogadtatás nagyon pozitív volt, 43 javaslat érkezett, a döntésnél az elsődleges szempontot a közönség szavazatai jelentették. Az egyesület célja a hét csodát a turisztikai körforgás részévé tenni, különböző népszerűsítő eszközök: kifestőkönyvek, virtuális túrák, valamint a turisztikai vásárokon való részvétel segítségével. Két év múlva pedig megismétlik a versenyt, azaz kiválasztják az újabb hét csodát.
A hét csoda tehát a Büdös-hegy és környéke, ahol egy egész napot el lehet tölteni, kipróbálni a mofettákat, borvizeket, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a Damokos Gyula kúria, a múzeum alapítója és névadója által létrehozott mezőgazdasági gépgyűjteménnyel, a gelencei Szent Imre műemléktemplom több száz éves freskóival, a kommandói keskeny nyomtávú vasút, amelyen naponta lehet gőzmozdonnyal utazni, a nagyajtai unitárius erődtemplom, valamint a természeti adottságaival büszkélkedő Rétyi Nyír és Vargyas-szoros.
Háromszék hét csodáját bárki meglátogathatja, az odajutásban segítségükre lehet az Irányháromszék.ro portál vagy oldaluk a közösségi médiában.
Az elhangzott interjú a Háromszéki Turisztikai Napok zárógálája után készült, amelyen az önkormányzat és a turisztikai egyesület meghívására vett részt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének néhány képviselője.
Szerkesztő, fotók: Rácz Éva
Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 szeptember 27, 14:54