Listen Live Kolozsvári Rádió

Donát 160: Borszék, a világbajnok. Látogatás a település helytörténeti tárlatán (2. rész)

 

Donát 160: Borszék, a világbajnok. Látogatás a település helytörténeti tárlatán (2. rész)

Articol editat de laszlot, 9 szeptember 2016, 04:00 / actualizat: 12 szeptember 2016, 12:07

 

Hallunk a régi, de mára eltűnt avagy inkább átalakult Ősforrás helyzetéről, de nem hagyjuk figyelmen kívül az úgynevezett Fő kutat vagy a török fürdőkre hajazó Lázár kút, illetve a Nap-fürdő erényeit sem. Visszatérünk a 2004-ben az Egyesült Államokban világbajnoki címet nyert helyi borvizekre is. Arról pedig, hogy Borszék nem csak ásványvizeiről és csodás gyógyító erejéről nevezetes, tanúskodnak az itt elért eredmények a sport, a kultúra és a művészet terén, valamint azok a tartalékok, amelyek talán hozzájárulhatnak a Borszéken ismét virágzó sport és szellemi élet létrejöttéhez. Tehát végül felleltározzuk a tartalékokat, amelyek a lehetőségek megnyílásával, a célok eléréséhez vezethetnek. Bíznunk kell tehát abban, hogy nem csak a majdan helyreállított Remény Szálló, hanem a Székelyföld egyik tündérkertjének számító Borszék város is a beteljesült remények egyik szép példája lesz.

Riporter: László Tibor

 

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány