Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Utolsó esély a zenepedagógus-jelölteknek

Zenepedagogia_oszi_felveteli

 

Nyakunkon a szeptember, ami azt is jelenti, hogy kezdődnek az őszi felvételik. A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen maradtak még tandíjmentes helyek például a zenepedagógia szakon, vagy ahogyan zenei berkekben előszeretettel emlegetjük, a “zenepedán” . Ezekért érdemes versenybe szállni mindazoknak, akik a magyar nyelven szeretnék zenei tudásukat fejleszteni.

 

 

 

Kis kar, családias és vidám hangulat, változatos események:

ilyen a diákélet a zenepedán – mondja Lukács Olga. A Református Tanárképző Kar dékánját azért hívtuk meg a Zenetérbe, hogy elbeszélgessünk a szakról, a bejutási, illetve a képzési lehetőségekről.

 

Az énekkar – a zenepedagógia büszkesége

Az együttes nemcsak belföldön, hanem külföldön is turnézik, műsora változatos, mitöbb, hamarosan egy musical is repertoárra kerül:

 

Lukács Olga egy CD-t is hozott a kórus felvételeivel, úgyhogy az elhangzottakat „alátámasztandó”, belehallgathatunk: Bárdos Lajos kórusműve (Nosza lelkem) hangzik el.

 

Most pedig képzeletben kicsit visszaugrunk az időben: 2013 nyarán ugyanis magyar szerzők műveiből összeállított hangversennyel lepte meg a zenekedvelőket a Koncertek az orgonáért jótékonysági hangversenysorozat keretében a kamarakórus. Az együttes nem csak remekül énekelt, hanem érezhetően jó társaságnak is bizonyult. A feltételezést Windhager Geréd Erzsébet karnagy is megerősítette.

 

Konferenciák: zeneterápia, egyházzene

Most ismét képzeletbeli időutazást ajánlok, természetesen a zenepedagógia szak révén: 2012-ben például A zene szerepe a pedagógiában és a gyógyításban címmel szerveztek konferenciát a Babeş-Bolyai Tudományegyetem református tanárképző karának zenepedagógia szakán. A gyógyító zenehallgatás rohanó világunkban egyre fontosabb lehet, s az új harmónia, új egyensúly keresésében a zene is fontos szerepet játszhat – mondotta akkor Kirkósa Júlia énekesnő, a két napos tudományos konferencia szervezője.

 

Péter Éva évente szervez egyházzenei konferenciát, többnyire a református zene legkiválóbb kutatóinak közreműködésével: Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy például visszatérő vendége ezeknek a tudományos rendezvényeknek.

 

A zenepedagógia szak akár a zenés színpadi sikerek felé is utat nyithat. Ezt éppen mostanában az a tehetségkutató is bizonyította, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera rendezett, ifjú énekesek felfedezése érdekében, akik közül páran az évadzáró gálán már hallatták is hangjukat. Ebben fontos segítséget nyújtott a fiatal és tehetséges Köpeczi Sándor, aki a zenepedagógia szak végzettjei között is felfedezett remek hangokat.

 

A szak tehát eseményekben gazdag diákéletet, a jövőben pedig változatos életút-lehetőségeket jelent – ígéri Lukács Olga.


 

Reméljük, sikerült meggyőznünk a leendő zenepedagógusokat, hogy érdemes versenybe szállni szeptember 12-én a tandíjmentes zenepedagógia helyekért. Sok sikert!

 

Szerkesztette: Benkő Judit
Fotók: BBTE-RT-Zenepedagógia

 

 

Szerkesztő: benko, 2016 szeptember 1, 10:33 / actualizat: 2016 szeptember 2, 12:11

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 16:53

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát

A parajdi bánykatasztrófa nyomán a folyóvizekbe jutott sószennyezés miatt ma összehívták a Hunyad megyei Vészhelyzeti Bizottságot –...

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát
„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Próbára tett Teherán
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 11:57

Próbára tett Teherán

Egymást támadó felek, hírszerzési teljesítmény, régiós erőviszonyok átrendeződése. Mindez és további elemek alkotják a pénteken,...

Próbára tett Teherán
Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 08:12

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk

Majdnem negyedszázadnyi idő az esélyegyenlőség szolgálatában – erre szegődött el Asztalos Csaba, aki eredetileg aktív politikusként...

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 15:44

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n

Július 10-én kezdődik a nyári felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Több mint harmincezer helyet hirdetnek alap-, mesteri és doktori...

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 16:54

Érettségi, diák- és tanárszemmel

Ma véget ért az érettségi nyári időszaka. Anyanyelvből vizsgáztak utoljára a kisebbségi nyelven tanuló diákok. Kolozsváron egy...

Érettségi, diák- és tanárszemmel