Két hét múlva kezdődik a Főtér Fesztivál
Kolozsvár, illetve Szatmárnémeti után Nagybányán is lesznek Magyar Napok szeptember 15. és 18. között. Németh Attila a Főtér Fesztivál szervezőjénél, Pintér Zsoltnál érdeklődött az idei rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeiről.
Az egyik idei újdonság a nulladik nap: már csütörtökön elkezdődik a rendezvénysorozat, amelynek programjában a kultúrára fektetik a hangsúlyt, ezzel is hozzájárulva az Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím elnyeréséhez. A leglátványosabb pillanat a hagyományos pénteki bevonulás a főtérre, amelyen lovasok, hagyományőrző csoportok, helyi civil szervezetek, diákok és persze a közönség is részt vesz. A nyitórendezvény Benedek Elek Hamupipőke című táncjátéka lesz a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes előadásában, később épületvetítéssel ünneplik meg a Nagybányai Művésztelep 120. évfordulóját, szombaton este pedig Rúzsa Magdi koncertezik a főtéren. Pintér Zsolt külön kiemelte: a fesztiválra hazavárják a nagyvilágban élő nagybányai magyarokat is.
Articol editat de fulopnoemi, 31 augusztus 2016, 16:02 / actualizat: 1 szeptember 2016, 10:36