Élő Kolozsvári Rádió

A vidéki közigazgatás jövője: a szuperközség

Úgynevezett szuperközségek, közigazgatási fejlesztési pólusok létrehozására készített rendelettervezetet a kormány. A lényeg, hogy a kiszemelt községekbe több pénzt utalnak, mint a többiekbe.

Ujszentes_szuperkozseg

Ezt kellene elérni: a Temes megyei Újszentest Románia legfejlettebb településének nyilvánította a Regionalizációs Konzultatív Tanács 2013-ban. Természetesen a leendő szuperközségek listáján is szerepel

Ahhoz, hogy egy település ilyenné minősüljön, legalább 2.000 lakosa kell, hogy legyen. Szükséges továbbá a lakosság számának emelkedő tendenciája, illetve a közúti, vasúti elérhetőség, a közép- és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magas száma. Arad megyében három ilyen községet jelöltek ki, mindegyik román vidéken található. Ezek Bél, Honctő, Soborsin. A feltételeknek megfelelne Nagyszintye vagy Vinga is, viszont ezek magyar többségű falvak.

Háromszéken két szuperközség lenne, mindkettő Sepsiszentgyörgy vonzáskörzetéhez tartozik. Ezek Sepsibodok és Uzon. Hargita megyében négy fejlesztési pólus: Gyergyóholló, Korond, Parajd és Zetelaka szerepel az új tervezetben. Maros megyében öt község pályázhat az új státusra: Mezőbánd, Mezőcsávás, Görgényszentimre, Déda és Ratosnya. Kolozs megyében is öt ilyen szuperközség lesz: Egeres, Belis, Jára, Csucsa és Mócs. Bihar megyében Bratca, Dobreşti, Berettyószéplak, Telegd, Tinca és Vadul Crişului lehet ilyen szuperközség.

Részletek itt: http://www.mdrap.ro/userfiles/consultari_interministeriale/12_08_2016/anexa3.pdf

A készülő jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Azok a községek, amelyek 2025 végéig nem érnek el bizonyos paramétereket, kötelező módon egyesülnek valamelyik nagyobb, szomszédos településsel.

A tervezet a helyi közigazgatás átstrukturálását célzó elképzelés része, hiszen a romániai vidéki közigazgatás anyagi szempontból nem fenntartható – tudtuk meg dr. Balogh Mártontól, a vidékfejlesztési tervek gyakorlatba ültetését szorgalmazó Civitas Alapítvány kolozsvári vezetőjétől:


Szerkesztő: Németh Attila

Articol editat de fulopnoemi, 30 augusztus 2016, 16:48 / actualizat: 31 augusztus 2016, 19:40

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány