Élő Kolozsvári Rádió

Szikora Róbert: Teniszező lettem volna, de jött a Beatles, és elsöpört mindent

Fotó: PMN / Nagy Arnold

Fotó: PMN / Nagy Arnold

Tinédzser korában aktívan sportolt: teniszezett Szikora Róbert, az R-GO frontembere, de aztán megihlette a Beatles, és ez teljes mértékben a zene felé fordította a karrierjét – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak a csikidám koronázatlan királya. Szikora az olimpiai „aranygéppel” érkezett vissza Rióból, hiszen őt kérte fel a Magyar Olimpiai Bizottság, hogy írjon dalt az olimpikonok tiszteletére.

A Partiumi Magyar Napokon tartott közel kétórás koncertje előtt kérdezte Szikora Róbertet Papp Levente. Az énekes többek között azt is megemlítette, hogy a közelmúltban több zenészt is meggyőzött róla, érdemes új lemezt kiadni: „Elbizonytalanodnak az emberek, hogy már nincs lemezpiac, de akkor is kell dolgozni. Mindig kell dolgozni, mert a jó Isten ezt a hivatást adta neked” – fogalmazott.

 

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 27, 15:22 / actualizat: 2016 augusztus 28, 15:38

Apukák és anyukák iskolája
Hangoló hétfő, 2025 október 132025 október 13, 12:55

Apukák és anyukák iskolája

Akárcsak a tanév, éppen tíz hónapig tart a Szülők iskolája is Nagyenyeden. A sorozat a digitális világgal való barátkozással...

Apukák és anyukák iskolája
Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hangoló péntek, 2025 október 102025 október 10, 12:40

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

A Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című könyv szereplői – Sárgalábú Mademoiselle, Foltos, Zsorró, a Hős, Minő-Menőke...

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 13:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozs megyei Apahida református közössége: a mintegy tíz éve gyarapodó, meglehetősen fiatal...

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló szerda, 2025 október 82025 október 8, 18:07

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron

Hetvenes, nyolcvanas évekbeli kutatóintézetben zajlik Václav Havel Kísértés című drámájának története. A darab Fauszt-feldolgozás,...

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Hangoló péntek, 2025 szeptember 262025 szeptember 26, 11:08

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”

Új tanévet nyit hétfőn Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzeneiskola. Saját ingatlanban, többféle hangszeres és népdaloktatással kezdődik...

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”