Élő Kolozsvári Rádió

Gergely Balázs: „sok bepótolnivalónk volt”

Az autóvezetők arra panaszkodtak, hogy lezárták a fél várost, a központban szabálytalanul parkolókat megbüntette a helyi rendőrség. Mégis szerettük a 7. Kolozsvári Magyar Napokat.

Az összesítések most zajlanak, de a főszervezőt, Gergely Balázst máris arra kértük a Hangolóban, hogy értékelje az idei rendezvényt.

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Gergely Balázs záróbeszéde – Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Szerencsés egybeesés, hogy pont a hetedik alkalommal megszervezett Magyar Napok alatt ünnepelhettük a hétszáz éves évfordulót. Mindenképpen örvendek ennek, hiszen van egy sanda gyanúm, hogy abban az esetben, hogyha mi erre nem fektetünk hangsúlyt, és a Magyar Napokat nem eköré építjük, akkor szépen, csendben elsuhantunk volna emellett a dátum mellett. Láthatta mindenki, illetve nem volt, mit látni, hogy mennyire nem reagált erre sem a városvezetés, sem a város románsága. Valamiért nem érzik fontosnak, a legtöbben nem is tudják ennek a dátumnak a jelentőségét.

Rácz Éva a Beatrice koncertje kapcsán, a román médiában kirobbant botrányról is kérdezte Gergely Balást, aki szerint nagyon méltatlan támadás érte a rendezvényt, és közvetetten az egész magyarságot. „Mi megtettük a kötelező lépéseket, feljelentést tettünk az Audiovizuális Tanácsnál (CNA), illetve a Román Közszolgálati Televízió vezetőségénél. Szeptember első felében ül össze a CNA, őszinte meggyőződésem szerint nagyon komoly elmarasztaló döntés következik majd, amelyben arra kötelezik a román televíziót, hogy ne csak helyesbítsen, hanem bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket ezzel megbántott – egy egész közösséget gyakorlatilag stigmatizált” – tette hozzá a főszervező.

 

Kiderült többek között az is, hogy a város románsága egyáltalán nem elutasító, sőt, egy részük kimondottan érdeklődik a Magyar Napok iránt: leginkább a KMN gasztronómiai felhozatalát, a vásárt, illetve a koncerteket látogatják. A koncertfelhozatalt legnagyobb mértékben a kolozsváriak zenei ízlésvilága határozza meg, amelyet a szervezők folyamatosan különböző közvélemény-kutatásokkal térképeznek fel, és amely Gergely Balázs szerint „eléggé statikus”.

Van egy elvem, hogy van egy kiöregedőfélben lévő aranygenerációja a magyar könnyűzenének, amely sajnos nagyon sérülékeny, a szó szoros értelmében, látjuk, hogy Somló Tamás egyik percről a másikra elment, ugyanígy Cipő pár évvel ezelőtt. Kolozsvár tizenöt éves lemaradásban volt mindenki mással szemben a Funar-i időszak miatt, és még azután is következett pár év, amikor nem volt semmi. Sok bepótolnivalónk volt, és nagyon szerettem volna, ha legalább egyszer minden meghatározó bandája, zenekara a magyar könnyűzenének, rockzenének felléphet Kolozsvár közterein.

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

A Hunyadi Lászlóra és az épületvetítésre mintegy 30.000 ember volt kíváncsi – Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

A főszervező elárulta, hogy eddigi felméréseik alapján a magyar napok programjából társadalmi, korosztálybeli különbségektől függetlenül választ a közönség, igyekeznek olyan helyekre is eljutni, ahová máskor, az év folyamán nem mennének. Örvend annak, hogy a Kárpát-medencében valószínűleg sehol sem gyűlt még össze akkora közönség operaelőadásra, mint a péntek esti Hunyadi Lászlóra – a becslések szerint mintegy 30 ezer ember volt a főtéren, bár ebben persze az épületvetítés is közrejátszott.

 

Szerkesztő: Rácz Éva 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 24, 09:13 / actualizat: 2016 augusztus 25, 11:39

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 14:51

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról

Október hatodika az 1848-49-es szabadságharc vértanúinak nemzeti gyásznapja. A világ magyarsága ma az 1848-as forradalom hőseire, az Aradon...

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 09:22

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről

233. Ennyi szavazatra van szüksége bármely elképzelt kormánynak, hogy bizalmat kaphasson a parlamentben, és megkezdhesse a munkát....

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hideg Anna Meseturné indul októberben
Hangoló hétfő, 2026 október 52026 október 5, 09:59

Hideg Anna Meseturné indul októberben

Mesével, dallal és tánccal tisztelegnek a Mezőség egyik legismertebb hagyományőrzője, Hideg Anna, vagy ahogy sokan ismerik, Annus néni...

Hideg Anna Meseturné indul októberben
Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló csütörtök, 2026 október 12026 október 1, 11:58

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében

Miközben egyre tovább élünk, egyre fontosabb kérdés az is, hogy milyen körülmények között telnek ezek az évek. Romániában az idősek...

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 11:54

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján

Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján megemlékezéseket tartanak szombaton és vasárnap a kolozsvári Ferences Templomban. Szombaton...

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján
Hangoló kedd, 2026 szeptember 292026 szeptember 29, 12:11

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket

A magyar gyerekeknek többre van szükségük annál, mint hogy szabályokon, szókincsen és feladatokon keresztül tanulják a román nyelvet –...

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:48

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt

Idén is keresi Erdély Legszebb Magyar Dalát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, az EMKISZ. A kezdeményezés...

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:35

Egyetemi tanévkezdés: szépségek és kihívások

Az egyetemisták már Kolozsvárra is visszatértek. A Babaes–Bolyai Tudományegyetem tanévnyitója ma délután 4 órakor kezdődik az egyetem...

Egyetemi tanévkezdés: szépségek és kihívások