Élő Kolozsvári Rádió

Felvillanások – épületvetítés a Szent Mihály templomon

Bordos László Zsolt kolozsvári előadása - fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Bordos László Zsolt kolozsvári előadása – fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Pénteken este 1o óra 1o perctől rendhagyó élményben lesz része mindazoknak, akik a Főtéren tartózkodnak. Bordos László Zsolt háromdimenziós épületvetítését csodálhatják meg a 7oo éves Kolozsvárt ünneplők. 8 és fél percre teljesen megváltozik majd a Szent Mihály templom. A brassói születésű, Magyarországon élő művész másfél hónapig készült az eseményre, és feledhetetlen élményt ígér.

Bordos László Zsolt festészeten tanult, autodidakta módon sajátította el a video-mapping technikáját, és hosszú évek óta a világot járja. A párizsi Eiffel-torony, az afrikai futball-bajnokság záróünnepsége, a 1oo éves marosvásárhelyi Kultúrpalota, de prágai, kínai, japán és ausztráliai projektek is a nevéhez kötődnek. Hogy a méreteket is el tudják képzelni, elárulhatjuk, hogy eddigi legbonyolultabb projektjében mintegy 1.7oo számítógépes render farmot használt. Mindezt Ausztráliában valósította meg.

Bordos László Zsolt szerint a technika mögötti ötlet, kreativitás a legfontosabb.

A kolozsvári épületvetítésről Gergely Zsuzsának árult el részleteket tegnap, az Olimpiai Udvarban tartott előadását követően.

 

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 17, 12:06 / actualizat: 2016 augusztus 18, 11:09

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 14:51

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról

Október hatodika az 1848-49-es szabadságharc vértanúinak nemzeti gyásznapja. A világ magyarsága ma az 1848-as forradalom hőseire, az Aradon...

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 09:22

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről

233. Ennyi szavazatra van szüksége bármely elképzelt kormánynak, hogy bizalmat kaphasson a parlamentben, és megkezdhesse a munkát....

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hideg Anna Meseturné indul októberben
Hangoló hétfő, 2026 október 52026 október 5, 09:59

Hideg Anna Meseturné indul októberben

Mesével, dallal és tánccal tisztelegnek a Mezőség egyik legismertebb hagyományőrzője, Hideg Anna, vagy ahogy sokan ismerik, Annus néni...

Hideg Anna Meseturné indul októberben
Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló csütörtök, 2026 október 12026 október 1, 11:58

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében

Miközben egyre tovább élünk, egyre fontosabb kérdés az is, hogy milyen körülmények között telnek ezek az évek. Romániában az idősek...

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 11:54

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján

Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján megemlékezéseket tartanak szombaton és vasárnap a kolozsvári Ferences Templomban. Szombaton...

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján
Hangoló kedd, 2026 szeptember 292026 szeptember 29, 12:11

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket

A magyar gyerekeknek többre van szükségük annál, mint hogy szabályokon, szókincsen és feladatokon keresztül tanulják a román nyelvet –...

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:48

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt

Idén is keresi Erdély Legszebb Magyar Dalát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, az EMKISZ. A kezdeményezés...

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:35

Egyetemi tanévkezdés: szépségek és kihívások

Az egyetemisták már Kolozsvárra is visszatértek. A Babaes–Bolyai Tudományegyetem tanévnyitója ma délután 4 órakor kezdődik az egyetem...

Egyetemi tanévkezdés: szépségek és kihívások