Donát 160: Hartel Tibor a világ „fenntartható” fejlődéséről, első rész
A Kolozsvári Biológus Napok egyik érdekes plenáris előadása dr. Hartel Tibor nevéhez fűzödik. Az előadó a Sapientia EMTE kolozsvári kara környezettudományi szakának docense.
Természetvédelem, ökoszisztéma, szolgáltatások, értékek: Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz a fenntarthatóság érdekében? – volt a téma, amelyről az előadást követően hosszabb interjút készítettünk az előadóval.
A beszélgetés első részében képet kaphattunk a környezetvédelem hátteréről. A természetvédelem intézményesített mivolta és az ezzel foglalkozó hatóságok egyaránt szóba kerültek, különös tekintettel a szóban forgó intézmények viszonyrendszerére. Arra is választ kerestünk, hogy vajon pénzkérdés-e a természetes környezet védelme?
Kiderül az is, hogy mit jelent a természet „öngyógyítása”? Ember és természet kapcsolata, kölcsönös függőség? A kutatók elemzik a jelenséget. Sokan úgy vélik, hogy ezt a hagyományos gazdálkodási formák ösztönösen megoldották, így mintaként szolgálhatnak a modern kor számára.
Sarkalatos kérdés a környezetvédelem és a gazdaság paradigmáinak egy közös koherens diskurzusba való integrálása, különös tekintettel a globalizációs folyamatok által felvetett problematikára.
Az emberiség rövid és hosszú távú érdekeinek szembesülése feloldható az ember és táj rendszerének újrakapcsolásával, vélekedik a tudós.
Létezik-e egyáltalán az úgynevezett fenntartható fejlődés, és hogyan értelmezhetjük a nemzeti jövedelem növekedésének ellentmondásosságát?
Új alapokra kell-e helyeznünk a „boldogság” fogalmát?
Kérdés, hogy mi tesz boldoggá, túl az anyagi javakon, és mennyiben szükséges ehhez a gazdasági növekedés? Ezek a sokakat foglalkoztató problémák is felmerültek a Hartel Tiborral folytatott párbeszéd első részében.
Riporter: László Tibor
Szerkesztő: laszlot, 2016 augusztus 21, 00:00 / actualizat: 2016 augusztus 23, 10:26