Élő Kolozsvári Rádió

Az évezred legnagyobb slágerei a mérai csűrökben

mera_world_music_bivalyMérán lát napvilágot a világ első kalotaszegi, Kalotaszeg első világzenei fesztiválja.

Faragott kapuk mögötti falusi porták csűrszínpadán zenél Csík János és Balogh Kálmán az Esszencia zenekarral, a Tárkány művek, a Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartett, Limberger Tcha, a Buda Folk Band, a Nadara, Palatka és egész Kalotaszeg. Csűrstúdió várja a film- és színházkedvelőket, csűrfia a gyerekeket, kerekasztal-beszélgetések a világra kíváncsiakat, hajnalig tartó táncházzal és folkkocsmával a mulatni vágyókat – írja a MÉRA – World Music Festival honlapján.

A zenei program, napjaink legnagyobb slágerei helyett, az évezred legnagyobb slágereit viszi a mérai csűrszínpadra.

Szintén első alkalommal kerül megrendezésre a Kalotaszegi zenésztalálkozó.

Az est folyamán koncertek és szervezett műsorok helyett, spontán módon kialakuló örömzenére, örömtáncra és kiváló hangulatra lehet számítani. Nem csak zenészeket várnak, hanem mindenkit, aki kíváncsi a kalotaszegi népzenére és népzenészekre.

„A világzene gyűjtőnév azokra a zenei stílusokra jellemző, amelyek sem a klasszikus zenébe, sem a világ nagy részén elterjedt könnyűzenébe nem illeszthetőek be, és gyakran népzenei eredetűek.” [Wikipedia]

A világzenei koncerteken túl, autentikus népzene fog szólni az esti táncházakban.

Bethlendi András, az egyik szervező volt a Hangoló vendége, mert nyakunkon a MÉRA – World Music Festival, az első erdélyi világzene-csűrfesztivál, az elmúlt ezer év legnagyobb slágereivel!

 

És még egy fontos dolog: a jegyek!

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 július 25, 11:14 / actualizat: 2016 július 29, 0:27

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról