Itt szól a rádió!

Donát 160. Mondd ki, ami bánt!

Az élet egy rendkívül bonyolult, sokdimenziós folyamat, amelyben nekünk napról napra helyt kell állnunk, s lehetőleg minél jobban betöltenünk különböző szerepeinket. De legyen bármilyen bonyolult is, minden összefügg, s mindenre rányomja bélyegét az, hogy milyen a kapcsolatunk a társunkkal, a családunkkal, kollégáinkkal, s nem utolsó sorban önmagunkkal.

Ahhoz, hogy kapcsolataink minden szinten működőképesek legyenek, dolgoznunk kell rajtuk, ennek pedig elengedhetetlenül fontos része a kommunkáció. A párbeszéd alapeszköz a vélt, vagy valós sérelmek  feloldásában, míg hiánya  minden  esetben a helyzet súlyosbodásához, szükségtelen és fojtogató lelki terhek kialakulásához vezet, amelyek a maguk során további nemkívánatos szövődményeket okozhatnak.

FERENCZI E. 001Dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénikus szerint a kommunikáció  tanulható, amit viszont mindenkinek tudnia kellene, az az, hogy alapvető különbségek vannak a nő és a férfi érzelemvilága meg konfliktuskezelő eszköztára között.Ennek ismeretében sok párkapcsolati válságot meg lehetne előzni.

A házasság egyik fontos vetülete a szexuális élet. Ezzel kapcsolatos problémáinkról tudunk-e, merünk -e beszélni társunknak?

A szakemberrel folytatott beszélgetés során Juhász Éva erre is rákérdez.

 

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 július 24, 15:31 / actualizat: 2016 július 26, 0:28

Bagossyék vendégei és újrahangszerelt Legszebb Erdélyi Magyar Dal
Lendületben hétfő, 2023 november 202023 november 20, 16:14

Bagossyék vendégei és újrahangszerelt Legszebb Erdélyi Magyar Dal

Dobbantót jelentett a DreamFlow zenekarnak, hogy 2021-ben megnyerték a Legszebb Erdélyi Magyar Dal vetélkedőt a Csendes utazó...

Bagossyék vendégei és újrahangszerelt Legszebb Erdélyi Magyar Dal
Tapogatható növények a botanikus kertben
Lendületben hétfő, 2023 november 132023 november 13, 14:36

Tapogatható növények a botanikus kertben

A kolozsvári botanikus kertben pénteken nyitották meg a vakoknak szánt felújított, különlegesen kialakított részleget a japán kert...

Tapogatható növények a botanikus kertben
Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Lendületben péntek, 2023 október 202023 október 20, 11:58

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon

Csipkebogyó-fesztivál lesz a hétvégén...

Csipkebogyó-fesztivál lesz Kalotaszentkirályon
Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Lendületben csütörtök, 2023 október 52023 október 5, 17:52

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon

Eseménydús hétvége lesz ismét Fehér...

Mozgalmas hétvége Nagyenyeden és Magyarlapádon
Lendületben csütörtök, 2023 szeptember 282023 szeptember 28, 15:47

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál

Ma délelőtt nyitotta meg kapuit a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál Kolozsvár...

Könyvvásár a Főtéren – magyar könyvek az Idea standjánál
Lendületben csütörtök, 2023 szeptember 282023 szeptember 28, 08:37

Közösségi nap lesz Mérában

Iskola és közösség címmel szervez közösségi napot Mérában szombaton a mérai Tamás Gyula Általános Iskola és a helyi...

Közösségi nap lesz Mérában
Lendületben kedd, 2023 szeptember 262023 szeptember 26, 12:36

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén

2002 óta áll nyitva a Besztercei Magyar Ház kapuja, amely nemcsak egy épület, hanem a közösség kulturális...

Besztercei Magyar Ház napja lesz hétvégén
Lendületben péntek, 2023 szeptember 152023 szeptember 15, 11:29

Családi nap Bonchidán

A Transylvania Trust Alapítvány vasárnap 10 és 17 óra között ismét Bánffy Napot szervez a bonchidai...

Családi nap Bonchidán