Élő Kolozsvári Rádió

Törökország nem európai útja

Három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a puccs nyomán Recep Tayyip Erdogan török elnök. Szerinte más országok is közrejátszottak az ellene szervezett puccs-kísérletben.

A maga részéről Németország felkérte Ankarát, hogy őrizze meg a jogállamiságot, és az eseményekkel arányos megtorlást foganatosítson. A német külügy felhívta a figyelmet, hogy többeket máris mindössze politikai meggyőződésükért, nem pedig bűncselekményekért vontak felelősségre a tízezreket érintő tisztogatás során.

A török elnök kitart amellett, hogy visszavezessék a halálbüntetést Törökországban. Az Európai Unió képviselői hevesen tiltakoztak, és mint arról beszámoltunk, a halálbüntetés bevezetése ellentétes az Unió által vallott elvekkel, így Törökország, ha bevezeti azt, akkor lemondhat az uniós csatlakozási terveiről. Recep Tayyip Erdogan a beszédében úgy fogalmazott: a világ nem csak Európai Unió, más országokban is van halálbüntetés.
A tömeges letartóztatások ellenére a török hadsereg ütőképes – biztosít a NATO.

Az Észak-Atlanti Szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg tegnap este elmondta: bízik benne, hogy Törökország a történtek ellenére is elkötelezett tagja a katonai tömbnek, és eleget tesz feladatainak. A főtitkár elmondta: reméli, hogy a NATO elveinek megfelelően és a történtekkel arányos módon járnak majd el a török hatóságok a puccs ügyében.

agerpres.ro

Szerkesztő: banyai.margo, 2016 július 21, 07:42 / actualizat: 2016 július 21, 9:29

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Hírek hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:01

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más hátrányos...

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Lemondott Bánffyhunyad polgármestere
Hírek szerda, 2026 január 142026 január 14, 14:02

Lemondott Bánffyhunyad polgármestere

Lemondott tisztségéről Bánffyhunyad polgármestere. Mircea Moroșan négy egymást követő mandátumot át vezette a várost, jelenleg az...

Lemondott Bánffyhunyad polgármestere
Hírek szerda, 2026 január 142026 január 14, 13:02

Kétezer halottja is lehet az iráni tüntetéseknek

Az ENSZ emberi jogi hivatala kedden több százra, egy iráni illetékes ellenben már mintegy kétezerre tette az Iránban zajló tüntetések...

Kétezer halottja is lehet az iráni tüntetéseknek
Hírek kedd, 2026 január 132026 január 13, 12:46

Kihirdette az államfő az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó törvényt

Kihirdette az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó jogszabályt Nicușor Dan államfő. A törvény értelmében a 18 és 35 év közötti nők...

Kihirdette az államfő az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó törvényt
Hírek kedd, 2026 január 132026 január 13, 08:05

Ma van a vallásszabadság napja

A Magyar Unitárius Egyház ma Tordán és Kolozsváron ünnepi istentisztelettel emlékezik meg a vallásszabadság napjáról. Tordán háromnegyed...

Ma van a vallásszabadság napja
Hírek hétfő, 2026 január 122026 január 12, 13:54

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val

Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal, miután az amerikai elnök súlyos következményeket helyezett...

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val