Listen Live Kolozsvári Rádió

Donát 160: Varnus Xavérral hangokról, hangulatokról, gondolatokról

Farkas utcai templomVarnus Xavér

Faludy György, a költőfejedelem fogalmazta meg egy Varnus Xavér orgonaművészről szóló portréfilmben: „Vele nem csak az orgonazenét szerettem meg, hanem azt is, hogy az ember nagyon örül az életnek, ameddig a zenéjét hallgatja. Ez magasabb szintre viszi az embert. Az ember hallgatja őt, és közben úgy érzi: az élet örökké tart, és nagyon édes, pedig az élet nem tart örökké, és nem is nagyon édes.”

A letűnt évszázadok során ugyan sok olyan zongorista, hegedűművész, énekes és karmester volt, kinek saját művészetén keresztül sikerült diadalra vinnie a zene nagy ügyét a legnagyobb tömegek előtt is, de orgonista alig akadt közöttük. Tudunk a kortársak által rajongott-gyűlölt Liszt Ferenc csodálatos koncertturnéiról, a Paganinit körbeölelő misztikumról, vagy a nagy Pavarottit követő tömegekről, de az orgona, amely évszázadokig a templomi szertartások kedves színfoltja volt csupán, Bach halála óta Varnus Xavér által először kapta meg azt a művészét, aki tehetségével és kommunikácios készségével át tudta törni az orgonát körbezáró falat.

A Varnus Xavérral első, a kolozsvári Farkas utcai református templomban lezajlott hangversenye után készült beszélgetés második része következik. Ebben továbbra is az orgonavirtuóz muzsikus és a jeles, egyben merész gondolkodó, valamint közismert, eredeti hangvételű író áll előttünk teljes szellemi fegyverzetben.

Donát 160: Varnus Xavérral hangokról, hangulatokról, gondolatokról

Articol editat de laszlot, 18 július 2016, 11:17 / actualizat: 20 július 2016, 10:50

Faludy György, a költőfejedelem fogalmazta meg egy Varnus Xavér orgonaművészről szóló portréfilmben: „Vele nem csak az orgonazenét szerettem meg, hanem azt is, hogy az ember nagyon örül az életnek, ameddig a zenéjét hallgatja. Ez magasabb szintre viszi az embert. Az ember hallgatja őt, és közben úgy érzi: az élet örökké tart, és nagyon édes, pedig az élet nem tart örökké, és nem is nagyon édes.”

A letűnt évszázadok során ugyan sok olyan zongorista, hegedűművész, énekes és karmester volt, kinek saját művészetén keresztül sikerült diadalra vinnie a zene nagy ügyét a legnagyobb tömegek előtt is, de orgonista alig akadt közöttük. Tudunk a kortársak által rajongott-gyűlölt Liszt Ferenc csodálatos koncertturnéiról, a Paganinit körbeölelő misztikumról, vagy a nagy Pavarottit követő tömegekről, de az orgona, amely évszázadokig a templomi szertartások kedves színfoltja volt csupán, Bach halála óta Varnus Xavér által először kapta meg azt a művészét, aki tehetségével és kommunikácios készségével át tudta törni az orgonát körbezáró falat.

A Varnus Xavérral első, a kolozsvári Farkas utcai református templomban lezajlott hangversenye után készült beszélgetés második része következik. Ebben továbbra is az orgonavirtuóz muzsikus és a jeles, egyben merész gondolkodó, valamint közismert, eredeti hangvételű író áll előttünk teljes szellemi fegyverzetben.

Riporter: László Tibor

 

Sajtóklub: Soha ilyen húsvétot?
Hit kedd, 14 április 2020, 11:51

Sajtóklub: Soha ilyen húsvétot?

Bodó Márta katolikus újságíró, Adorjáni László református lelkész, karikaturista és Borza Péter bécsi zenész volt a...

Sajtóklub: Soha ilyen húsvétot?
Otthoni pészahünneplésre kéri a zsidó közösséget Izrael bukaresti nagykövete
Hit kedd, 7 április 2020, 19:27

Otthoni pészahünneplésre kéri a zsidó közösséget Izrael bukaresti nagykövete

Szerdán kezdődik a pészah, ebből az alkalomból Izrael bukaresti nagykövete, David Saranga arra kérte a zsidó közösséget, hogy idén ne...

Otthoni pészahünneplésre kéri a zsidó közösséget Izrael bukaresti nagykövete
Internetes húsvéti istentiszteletet tart a Magyar Unitárius Egyház
Hit hétfő, 6 április 2020, 10:13

Internetes húsvéti istentiszteletet tart a Magyar Unitárius Egyház

A koronavírus-járvány miatt világhálós istentisztelet tart húsvétkor a Magyar Unitárius...

Internetes húsvéti istentiszteletet tart a Magyar Unitárius Egyház
Otthoni úrvacsoravételre biztat húsvétkor az Erdélyi Református Egyházkerület
Hit hétfő, 30 március 2020, 10:37

Otthoni úrvacsoravételre biztat húsvétkor az Erdélyi Református Egyházkerület

A televízióban közvetített húsvéti úrvacsoravételre buzdítja a híveket az Erdélyi Református...

Otthoni úrvacsoravételre biztat húsvétkor az Erdélyi Református Egyházkerület
Hit péntek, 21 február 2020, 16:10

Több mint hatezer zarándokot várnak a szombati püspökszentelésre

A gyulafehérvári római katolikus székesegyházban több mint hatezer zarándok, 42 püspök, valamint a román és a magyar kormány...

Több mint hatezer zarándokot várnak a szombati püspökszentelésre
Hit szerda, 12 február 2020, 16:31

Február 22-től dr. Kovács Gergely lesz az új gyulafehérvári római katolikus érsek

Február 22-én délelőtt 11 órakor szentelik püspökké és iktatják be gyulafehérvári római katolikus érseknek dr. Kovács Gergelyt. Az...

Február 22-től dr. Kovács Gergely lesz az új gyulafehérvári római katolikus érsek
Hit csütörtök, 23 január 2020, 12:28

Holokauszt-világfórumonot tartanak szerdán Izraelben

Az 5. Nemzetközi Holokauszt Fórumon részt vesz Klaus Iohannis román államfő és Áder János magyar köztársasági elnök...

Holokauszt-világfórumonot tartanak szerdán Izraelben
Hit kedd, 7 január 2020, 11:25

Sajtóklub – a javából

Az év első Sajtóklubjában a javából válogattunk. A műsor tavalyi 26 kiadásából 11 érdekes, máig aktuális rövid beszélgetésrészlet...

Sajtóklub – a javából