Élő Kolozsvári Rádió

Két nap alatt 135 ezren rótták le kegyeletüket XVI. Benedek pápa ravatalánál

Rómában két nap alatt 135 ezren rótták le kegyeletüket XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál, ahol ma is búcsút vehetnek a hívek és más tisztelők a volt katolikus egyházfőtől.

Hétfőn 65 ezren, tegnap további 70 ezren járultak a Szent Péter-székesegyház főoltára előtt elhelyezett ravatalhoz. Szerda este 8-ig róhatják le tiszteletüket a gyászolók, ezt követően ciprusfából készült koporsóba helyezik az emeritus pápa testét a holnapi temetésre.

Pápának kijáró ceremóniával temetik el XVI. Benedek nyugalmazott pápát – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő. A hagyományos ceremóniához képest kisebb változtatásokat kell eszközölni. A többi között kihagyják az utód kijelölését szolgáló konklávéval kapcsolatos imákat, mivel nem lesz pápaválasztás, tekintettel arra, hogy Ferenc pápa hivatalban marad.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek körlevélben kéri az összes erdélyi plébániatemplomot, hogy az elhunyt XVI. Benedekért minden plébániatemplomban mutassanak be gyászmisét január 5-én, a temetés napján. Ezen a napon a déli harangszó után harangoznak a pápa lelke üdvéért. Január 9-én, hétfőn délután 6 órakor a gyulafehérvári székesegyházban gyászmisét mutatnak be, hogy közösen adjanak hálát XVI. Benedek emeritus pápa életéért.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában December 31-dikén hunyt el a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorban.

Forrás: romkat.ro, mti 

Kép: Eugen Ivut

Articol editat de kristalybea, 4 január 2023, 14:08

Etichete:
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak