Élő Kolozsvári Rádió

Katonai puccs Törökországban

Katonai puccskísérlet történt az éjszaka Törökországban. A csíny – úgy tűnik – eredménytelen volt, a helyzet csendesedni látszik.

Tegnap este a hadsereg megszállta Ankara és Isztambul stratégiai pontjait, és közölte, hogy átvette a hatalmat: szükségállapotot, kijárási tilalmat rendeltek el. Nem sokkal később a miniszterelnök nyilatkozott, aki, szerint sikertelen hatalomátvételi kísérlet történik, amit nem is kellene puccsnak nevezni. Később a tenger mellett nyaraló Recep Tayyip Erdogan elnök jelentkezett be Facetime-on, hogy elmondja, a puccskísérlet a hadseregen belüli kisebbség műve, akiket legyőz a sereg hozzá hű része. Mindeközben több fegyveres összecsapás történt a stratégiai fontosságú helyszíneken, például rendőrségnél, az állami televíziónál. A parlamentnél három nagy robbanás volt. A kormányhoz hű csapatok lelőttek egy puccsista helikoptert is.

A harcoknak 60 halottja van, 100 fölötti a sérültek száma, 120 puccsistát letartóztattak. Ezzel egy időben lezárták az ország határait, a fontosabb hidakat és a reptereket. Emiatt sok turista az országban rekedt, illetve nem utazhatott be Törökország területére. A román külügyi tárca figyelmezteti mindazokat, akik Törökországba utaztak volna nyaralni – halasszák az utat, mindaddig, amíg a helyzet teljesen biztonságossá válik. Másrészt a törökországi Román Nagykövetség bármikor hívható telefonszáma +90 – 539.663.35.69. Itt szükség esetén segítséget lehet kérni.

A török köztársaság kemáli-világi alapelveinek védelmezőjeként fellépő hadsereg 1960-ban, 1971-ben, 1980-ban és 1997-ben is beavatkozott a politikába. Kétszer: 1960-ban Cemal Gürsel tábornok vezetésével, és 1980-ban Kenan Evren tábornok alatt át is vette a hatalmat. Legutóbb 2007-ben például azért volt feszültség Erdogan és a hadsereg között, mert a vezérkar kifogást emelt Erdogan államfőjelöltje, Abdullah Gul ellen. 1960 óta négyszer döntötte meg a hadsereg a kormányt, az Erdogan-kormány elődjét is.
A legvéresebb katonai államcsíny 1980 szeptember 12-én történt. Akkor a hetekig tartó felfordulásban százezreket vettek őrizetbe, 250 ezer ember ellen emeltek vádat, ötven embert felakasztottak, többen a kínzásokba haltak bele, tízezrek pedig külföldre menekültek.

Szerkesztő: emoci, 2016 július 16, 07:05 / actualizat: 2016 július 16, 14:17

Jogosítvány az e-rollerekre?
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 08:12

Jogosítvány az e-rollerekre?

Jogosítványhoz kötnék az elektromos rollerek és kerékpárok használatát a belügyminisztérium új törvénytervezete szerint. Az...

Jogosítvány az e-rollerekre?
A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Hírek hétfő, 2025 október 132025 október 13, 11:15

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt

Hétfő reggel megkezdődött az élő izraeli túszok szabadon bocsátása Gázából, a BBC tudósítása szerint pedig délre az utolsó túszt is...

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Hírek péntek, 2025 október 102025 október 10, 09:42

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú

Túlvan a második sikeres műtéten az a 12 éves gyermek, akit néhány napja egy sportautó gázolt el a járdán a Petőfi utcában,...

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Hírek csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 09:03

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász

Két év háború után Izrael és a palesztin Hamász ma reggel megállapodott a gázai tűzszünetről, amely Donald Trump „tartós” béke...

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Hírek szerda, 2025 október 82025 október 8, 10:45

Vihar söpört át az ország déli részén

Tizenhat megyét és a fővárost is érintette az éjjel az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar. A...

Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 14:03

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt

A várható heves esőzések miatt nem lesz tanítás szerdán a Konstanca, Ialomița és Călărași megyei iskolákban – idézi az oktatási...

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 09:04

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt

Feljelentést tesz az RMDSZ a székely zászlókat letépő Kolozsvári Universitatea szurkolói ellen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor...

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 14:38

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után

A kolozsvári Báthory István Líceum Szülői Szövetsége ma nyílt levelet iktatott a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnál, amelyben sürgős...

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után