Élő Kolozsvári Rádió

Az EB véget ért, a show folytatódik

Boros Miklós és Somogyi Botond sportújságírokkal a Hangolóban értékeltük ki a portugál győzelemmel véget ért Labdarúgó Európa Bajnokságot.

B.M.: Megvan az a babona, hogy senki nem nyer két tizenegyes párbajt ugyanazon a világversenyen, ez csak az argentinoknak sikerült a ’90-es VB-n – ezt a portugálok el akarták kerülni, ami a franciákat meglepte.
S.B.: Háromszor is történelmet írtak a portugálok: mivel első alkalommal nyerték meg az EB-t, úgy nyerték meg, hogy a csoportból harmadikként jutottak tovább, valamint azzal, hogy ennyi döntetlennel (illetve 90 perc alatt meg nem nyert játékkal) lettek aranyérmesek.

IMG_20160712_084513B.M.: Beigazolódott az a 20-25 éve tartó tendencia, miszerint a világfutball taktikai irányait a klubcsapatok diktálják, és ezt követik a válogatottak. Ezen az EB-n gyakorlatilag a csapatok 90 százaléka kontrafutballt játszott. Jogos volt a huszonnégyre bővítés, hiszen Európában jelenleg van harminc csapat, amelyik ütőképes. A hollandok, szerbek, dánok, görögök most nem jutottak ki, de már bizonyítottak.
S.B.: Most először játszott tizenhat helyett huszonnégy csapat az EB-n, így a „kisebb” csapatok is esélyt kaptak. Magyarország, Észak-Írország, Izland, Wales teljesítménye azt mutatja, hogy most már nincsenek kis csapatok, akiket 5-6 góllal lehet „kitömni”.

B.M.: A VB-re már a magyar és a román válogatottnak is jóval nehezebb lesz kijutni, mint az EB-re, hiszen a kontinensről csak 13 csapat megy tovább. A románoknak egy iszonyatosan kiegyensúlyozott csoportja van. Ráadásul kérdés, hogy mennyire válik be az új edző. A magyaroknak a svájci és a portugál válogatottal kell majd megküzdeniük.

A teljes beszélgetés itt meghallgatható:

 

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2016 július 13, 10:46 / actualizat: 2016 július 15, 21:38

Etichete:
Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról