Itt szól a rádió!

Hazai termékek a szupermarketekben

20160616_084126Jogszabály kötelezi a szupermarketeket arra, hogy az árukészleteik több, mint fele hazai előállítású legyen. Ez elsősorban a kis élelmiszer-termelők előnyét szolgálná – mondta a Kolozsvári Rádió Hangoló című műsorában dr. Alt Mónika Anetta egyetemi docens, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának oktatója. Majd hozzátette, a kistermelők összefogása is szükséges ehhez, pozitív példaként hozta fel a Nyugat-Európában gyakori szövetkezeti társulásokat.

A teljes beszélgetés az alábbiakban hallgatható meg két részben:

 

Szerkesztő: Papp Levente

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 július 11, 10:49 / actualizat: 2016 július 13, 15:41

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
Gazdaság hétfő, 2021 november 292021 november 29, 10:32

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él

Az ország lakosságának 23,4 százaléka él a szegénységi szint alatt. Ez mintegy 4 és fél millió embert jelent – közölte az...

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
Gazdaság péntek, 2021 november 262021 november 26, 10:03

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy

A Román Nemzeti Bank december elsejétől forgalomba helyezi a 20 lejes címletű bankjegyeket. Ez az első román bankó, amelynek előoldalára...

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Gazdaság hétfő, 2021 november 152021 november 15, 12:36

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken

A fekete péntek kampányában elkövetett szabálytalanságok miatt összesen 50.000 lej bírságot szabott ki az Országos Fogyasztóvédelmi...

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 2021 október 272021 október 27, 09:51

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével

Költségvetés-kiegészítés nélkül decemberben gondok lehetnek a tanügyi személyzet bérének kifizetésével – jelentette ki az este...

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 2021 július 142021 július 14, 08:51

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság

Az uniós testület becslése szerint a romániai GDP idén 7,4 százalékkal lesz nagyobb mint a tavalyi évben, amikor nagyot zuhant a gazdaság a...

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság
Gazdaság péntek, 2021 május 282021 május 28, 10:21

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról

A kormányban jelenleg nincsenek tárgyalások sem a nyugdíjkorhatár növeléséről, sem a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartam...

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról
Gazdaság csütörtök, 2021 május 62021 május 6, 10:47

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor

Áprilisban szinte 30 ezer állást hirdettek meg a bestjobs.ro platformon, 17 százalékkal többet mint márciusban, és 40 százalékkal többet...

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor
Gazdaság kedd, 2021 január 262021 január 26, 09:46

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése

„Illúzió” a nyugdíjak 40 százalékos emelése – véli a munkaügyi...

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése