Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160. Murphy (lehetséges) törvénye: A működőképes megoldások mindig csak másutt léteznek

Magyarországon 2012-ben, svájci támogatással négyéves, ú.n. Alapellátás-fejlesztési Modellprogram indult, amelynek célja egyrészt az egészségügyi alapellátás javítása és biztosítása, főként a hátrányos helyzetű lakosság számára, másrészt betegségmegelőzési programok, szűrések, tanácsadási- és egészségfejlesztési szolgáltatások szervezése. Több észak- és kelet-magyarországi települést vontak be, s amint az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, jóval hatékonyabbá és sokrétűbbé vált a programba bekapcsolódott háziorvosok, s a velük együtt dolgozó szakemberek munkája.

Dr. Papp Magorrala projekt szakmai vezetőjével a modellprogram keretében működő praxisközösségekről, ezek tevékenységi palettáján föllelhető más, kisebb programokról, s egy nemrégiben bemutatott kiadványukról, Gutási Éva: Minden napra egy alma című, ovisoknak szánt verses mesekönyvéről is beszélgettünk. Az interjú 2016. június 27-én készült.

Riporter: Juhász Éva

 

Dr. Papp Magor idén tavasszal előadást tartott a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum diákjainak szervezett egészségnevelő napon, és saját bevallása szerint igen kellemes tapasztalatokkal tért haza.

Dr. Papp Magornak és csapatának további sikereket kívánunk, s csak remélni tudjuk, hogy a jó példa tényleg ragadós. Nagyon jó lenne már valami értelmes dologról is hallani, ami a hazai egészségügyet illeti!

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 július 11, 16:42 / actualizat: 2016 július 14, 13:24

Az 1956-os forradalomra emlékeznek Kolozsváron
Lendületben szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:38

Az 1956-os forradalomra emlékeznek Kolozsváron

Október 23-án a magyar nemzet a szabadság és a bátorság ünnepére emlékezik, ennek fényében Kolozsváron idén is több eseményből álló...

Az 1956-os forradalomra emlékeznek Kolozsváron
Ha csipkebogyó, akkor Kalotaszentkirály
Lendületben kedd, 2025 október 212025 október 21, 15:30

Ha csipkebogyó, akkor Kalotaszentkirály

Ismét megszervezik Kalotaszentkirályon a Csipkebogyó fesztivált, pénteken és szombaton. Az érdeklődők beletekinthetnek a csipkebogyólekvár...

Ha csipkebogyó, akkor Kalotaszentkirály
Válaszúton futnak össze a Kék Lepke vidékének települései
Lendületben szerda, 2025 szeptember 172025 szeptember 17, 15:47

Válaszúton futnak össze a Kék Lepke vidékének települései

Péntektől egyedi, a vidéki értékek felfedezésének szentelt tér nyílik a válaszúti Bánffy-kastély területén, annak egyik...

Válaszúton futnak össze a Kék Lepke vidékének települései
„Az a legizgibb, hogy élőben vagyunk”
Lendületben szerda, 2025 szeptember 172025 szeptember 17, 12:23

„Az a legizgibb, hogy élőben vagyunk”

Az Octavian Goga Iskola harmadik osztályosai, Manaszes Magdolna tanítónőjük kíséretében látogatta meg ma a Kolozsvári Rádiót. Mesét...

„Az a legizgibb, hogy élőben vagyunk”
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 152025 szeptember 15, 15:50

Egész osztályni vendég a mai Lendületben

Vendégek jártak a Kolozsvári Rádiónál: az Octavian Goga iskola másodikosai, Török Tünde tanítónő kíséretében látogattak meg...

Egész osztályni vendég a mai Lendületben
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 152025 szeptember 15, 12:43

Aki majdnem Petőfi felesége lett – könyv Prielle Kornéliáról

A Kolozsvári Magyar Napok idején mutatták be Bartha Katalin Ágnes színház- és irodalomtörténész, egyetemi oktató Történeti...

Aki majdnem Petőfi felesége lett – könyv Prielle Kornéliáról
Lendületben hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 09:28

Lovaskavalkád Mákófalván

Vasárnap tartják a kalotaszegi Mákófalván az első Lovaskavalkádot, a Táltos lovastanyán. Az eseményen lesz lovastorna és -íjászat,...

Lovaskavalkád Mákófalván
Lendületben csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 08:35

Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár

Világsztár is vásárlója Szabó Tünde bábkészítőnek, aki a Kolozsvári Magyar Napok kabaláját, Oszkárt is elkészítette. Vele...

Egyenesen a Babafarmról repült be hozzánk Oszkár