Élő Kolozsvári Rádió

Mit tudnak az erdélyi öreg fák?

Ökológiai szempontból az öreg fák olyanok az ökoszisztémákban, mint a sarokkövek. Ha kiesik, akkor összeomlik az egész ökoszisztéma. A fás legelők óriási ökológiai, gazdasági, történelmi, esztétikai és kulturális értéket képviselnek, minden szempontból kiemelkedően fontos tájelemek. Erdélyben még léteznek, de nagyon sérülékenyek, ezért igényelnének fokozott figyelmet és védelmet. Dél-Erdélyben található Románia, sőt, Közép és Kelet-Európa legnagyobb mennyiségű öreg fája. Hartel Tibor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense valószínűleg a legtöbb romániai öreg fa személyes ismerőse. Nemrég Dél-Erdély öreg fáit kereset fel:

„Ellentétben a többi régióval, Szászföldön óriási volt a szociális kollapsz, illetve az etnikumcsere. Szinte egyszerre mentek el a szászok. Néhány év alatt eltűntek, alig van most egy maréknyi szász ezekben a falvakban. Azok az emberek, akik elfoglalták a helyüket, nem művelték többet úgy a területet. Ez a megszakadás tette lehetővé, hogy az öreg fák ott létezzenek.”

A cikk a galéria alatt folytatódik

A következő évtizedben nagyon sok fás legelő eltűnhet, ami óriási veszteség egész Európa számára. A fás legelők használata Dél-Erdélyben a középkortól elterjedt volt. Sokféle ökoszisztéma-szolgáltatásáért és szépségéért értékelték nagyra az emberek. A dél-erdélyi, még létező fás legelők legimpozánsabb elemei a több száz éves tölgyfák, amelyek elképzelhetetlenül gazdag fajsokaságnak biztosítanak élőhelyet. És még valamit tudhatnak az öreg fák, ami kulcsfontosságú lehet, mondta Hartel Tibor a Hangolóban:

„A klímaváltozások kapcsán, ami egy nagy kihívás lesz az erdészetnek úgy általában világszerte, óriási potenciált jelentenek az öreg fák. Egy olyan fa, ami háromszáz évet élt egy legelőn, ki volt téve egy csomó környezeti változásnak. Annak a genetikai anyaga potenciálisan jó lehet, mert az le van tesztelve. És a csemetéi öröklik talán ezeket a képességeket.”

A teljes beszélgetés:

 

A romániai öreg fák összeírásában bárki segíthet, erre a célra egy honlapot hoztak létre. Az adatbázis bővítéséhez, a fák felkutatásához bárki hozzájárulhat, annyit kell tenni, hogy a fák adatait és a róluk készült képeket feltölti a honlapra.

kolozsvári rádió/fotó: Facebook, Hartel Tibor

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 június 12, 14:08 / actualizat: 2016 június 13, 13:50

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel