Hadd szóljon!

Az iskola éjszakája, avagy pizsamaparti az osztályban

Magyarfenesi Iskola_teremHol volt, hol nem volt… van egy iskola, a Kolozs megyei Magyarfenesen, tágas udvarral, otthonos tantermekkel, ahol a gyermekek vélhetően jól érzik magukat, ugyanis azt kérdezték a tanítónénitől, hogy miért kell már hazamenni, és mikor alhatnak az iskolában? Ez adta az ötletet ahhoz, hogy péntek éjszaka pizsamapartit tartsanak. Nekünk meg ez a kedves történet szolgáltatta az alkalmat ahhoz, hogy Kiss Zsuzsanna tanítónővel elbeszélgessünk az ideális iskoláról, arról, hogy milyen a sokat bírált tanterv, kell-e házi feladat. Csupa olyan kérdésről esett szó, melyekhez mindenki, minden generáció hozzá tud szólni, a szülők és  a nagyszülők egyaránt. A gyermekeknek is megvan a véleményük… bár a felnőttek azt mondják, hogy „ők jobban tudják”.

Eredetileg a pedagógus bérekről kérdeztem volna a tanítónénit, de ő sokat sejtető mosollyal azt mondta, inkább a gyerekekről és a munkájáról beszélne. Akkor megerősödött bennem az, amit eddig is tudtam, amit még az én tanítónénimtől tanultam: tanítónak lenni hivatás, nem mesterség, nem foglalkozás!

Szóval, milyen az ideális iskola? Hallgassák meg az interjút!

Bárdos Mária

Articol editat de bardosmaria, 4 június 2016, 18:05 / actualizat: 6 június 2016, 13:05

teleki napok nagybanya
Hangoló szerda, 22 május 2024, 12:43

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz

A kiállítás mellett filmvetítés, borkóstoló, műhelykonferencia és koncert is szerepel a május 22-án kezdődő programban. Vasárnap,...

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz
Miről mesél a gyalui várkastély?
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 15:54

Miről mesél a gyalui várkastély?

A hivatalos átadás másnapján, szombaton a rádiós csapat is részt vett a családi piknikkel egybekötött nyílt napon, ahol Barazsuly...

Miről mesél a gyalui várkastély?
Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 13:55

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Barcsay Tamás, Kanadában élő nyugalmazott történészprofesszor a gyalui várkastély örököse, akitől a visszaigénylés után Nagy Elek...

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 12:36

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk

Egy kedves meghívásnak eleget téve látogattak el kollégáink, Fodor Edina és Ferencz Zsolt a bálba, s talán maguk sem gondolták, hogy a...

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:48

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus

Budapesten szakgyakorlatozott a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanulóinak egy csoportja. A mobilitást az Erasmus+ program tette...

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:18

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait. Irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház és mozgásművészet,...

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Hangoló péntek, 17 május 2024, 14:24

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális

Ismét megszervezik a Családi Folkmajálist Kolozsváron. A régi hagyományokat követve, a Hója erdőbe, a Néprajzi Múzeum szabadtéri...

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális
Hangoló csütörtök, 16 május 2024, 13:44

Sétafika klub és Alzheimer café

Alzheimer Café címmel több mint két éve rendeznek találkozókat Kolozsváron. Elsősorban azoknak szólnak, akik a betegséggel küzdő...

Sétafika klub és Alzheimer café