Élő Kolozsvári Rádió

Uniós fórum-beszélgetés Nádasdarócon

A kelet és nyugat közeledését, a projektpartnerek s az általuk képviselt polgárok párbeszédét, a régiók gazdasági fellendítését, a kisebbségben élők és a szociálisan hátrányos helyzetűek felkarolását kívánja segíteni az East-West Európai Hálózat / EAST-WEST European Network című pályázat, amelynek keretében nemzetközi találkozóra került sor május 28-án, a Kolozs megyei Nádasdarócon.

A helyi református lelkész, Juhász Klára szervezte rendezvényen szlovák, cseh és spanyol önkormányzati képviselők, továbbá egeresi és falubeli vendégek vettek részt. Meghívott előadók voltak: dr. Magyari Nándor László szociológus, egyetemi tanár, Molnár Julianna, a kolozsvári Aksza Utcagyerek Missziós Ház vezetője, dr.Sárosi Arthur, a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója.
A program vezetője, Lőrincz Mária elmondta, hogy az indulás óta gyökeres változások mentek végbe, egészen más rálátásuk van most bizonyos dolgokra.

-Mivel kapcsolatban változtak meg a nézőpontok, és mi az oka? – kérdezte tőle Juhász Éva.

 

A pályázat kilenc országra terjed ki. Szlovákia, Olaszország és Románia után Horvátország szervezi meg a találkozót, Slavonski Brod városában.

A témára még visszatérünk.

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 május 28, 19:21

Könyvek a történelemről és történetek a könyvekről
Műsorok kedd, 2025 július 12025 július 1, 13:09

Könyvek a történelemről és történetek a könyvekről

Június utolsó hétvégéjén zajlott le Kolozsváron a 14. Ünnepi Könyvhét. Következő összeállításunkban négy eseményről számolunk be....

Könyvek a történelemről és történetek a könyvekről
Szombat délutáni és esti program: egyik kóruséneklésből a másikba csöppenni
Műsorok kedd, 2025 július 12025 július 1, 12:34

Szombat délutáni és esti program: egyik kóruséneklésből a másikba csöppenni

Július 5-én, szombaton este tartják a KÉK-et, vagyis a Kórusok Éjszakája Kolozsvári kiadását. A társszervező Csíkszerda Budapestről, a...

Szombat délutáni és esti program: egyik kóruséneklésből a másikba csöppenni
Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?
Műsorok kedd, 2025 július 12025 július 1, 12:05

Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?

Július 1-től nincs többé ársapkája az eletromos energiának Romániában. Mivel jár ez az árliberalizálás, mi várható, van/lesz-e reális...

Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?
Hungarikum Napok, halászlével
Műsorok kedd, 2025 július 12025 július 1, 09:18

Hungarikum Napok, halászlével

Tizenhatodik alkalommal lesznek Hungarikum Napok Nagyszebenben, július 4-6. között. Idén nem csak hagyományos magyar ételek főzőversenye, de...

Hungarikum Napok, halászlével
Műsorok kedd, 2025 július 12025 július 1, 09:16

Nehezített pályán néha kifogy a szufla

Harminc éve működik Magyarország egyik legrégebbi civil szervezete, amely az LMBTQ közösségekhez tartozók ügyeit képviselte. A Budapest...

Nehezített pályán néha kifogy a szufla
Műsorok hétfő, 2025 június 302025 június 30, 17:34

Tiltakozó akcióra készülnek a pedagógusok

4 napon keresztül demonstrálnának a kormány, a parlamenti és a kormánykoalíciós pártok székhelye előtt a pedagógusok. A szakszervezetek...

Tiltakozó akcióra készülnek a pedagógusok
Műsorok hétfő, 2025 június 302025 június 30, 14:25

Kezdődik a felvételi a Sapientián

Holnap kezdődik a felvételi iratkozás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Az intézmény 34 szakot indít a következő tanévben...

Kezdődik a felvételi a Sapientián
Műsorok hétfő, 2025 június 302025 június 30, 13:41

Üdítő zene a kolozsvári nyárban: startol a KlausenMusik

Július 4-e és augusztus 29-e között Kolozsvár három templomában zajlik a KlausenMusik elnevezésű nyári koncertsorozat. Az Egyházzene...

Üdítő zene a kolozsvári nyárban: startol a KlausenMusik