Élő Kolozsvári Rádió

Gyalogzarándoklat Máriapócsról Csíksomlyóra, Kalotaszegen át

Kolozsvár környékén haladtak át a pünkösdi negyven napos zarándoklat résztvevői. Gyalog mennek Csíksomlyó felé, napi húsz, de néha harminc kilométert is.

Énekelve érkeztek a Mária út katolikus zarándokai a református Nagypetribe. Útjuk felénél járnak. Máriapócsról indultak, több mint egy hete, a cél a csíksomlyói pünkösdi búcsú. A közös zarándoklat, a közös éneklés összekovácsolta a csapatot, amely tagjai közül sokan ezen az úton találkoztak először. A zarándokcsapat vezetője, Dzsunyák Józsefné elmondta:

„Nyolc nap után nagyon, nagyon jól összekovácsolódtunk. Tehát segítjük egymást, bátorítjuk, ha valaki fáradt, vagy elcsügged. Soha nem hagyunk ott senkit az út végén, mindig megvárjuk őket. Mint egy nagy család, olyanok vagyunk.”

This slideshow requires JavaScript.

Nagypetri többségében román lakosságú falu, a magyarok reformátusok. A Mária út résztvevőinek barátságos fogadtatásban van részük. Nem ők az elsők, akik a református faluban is megpihennek. Hatodik éve állnak meg a zarándokok a kalotaszegi településen. Körösi László, Nagypetri református lelkésze fogadta őket:

„Számunkra megtiszteltetés, hogy nem kerülik el ezt a falut, Nagypetrit, hanem itt pihennek meg egy napi járóföld után. Különös öröm számunkra, hogy rendszeresen, évente hozzánk megérkeznek és egy éjszakát itt töltenek.”

A jó szó és rövid ima után közös estebéd következik, meleg vacsorával várták a zarándokokat. Aztán ismét előkerülnek a zarándoklat kellékei, a menet elejére áll a kereszt, és felkeresik Nagypetri tizenharmadik században épült, ékszer szépségű, apró kis református templomát.

Egy nappal és néhány kilométerrel ismét közelebb kerültek Csíksomlyóhoz a Mária út zarándokai. A csoport vezetője szerint:

„Lélekben is közeledünk, mert egyre jobban tudunk imádkozni.”

 

A Mária Út Közép-Európa zarándokútja, amely a Kárpát-medence Mária-kegyhelyeit köti össze. Kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazell-től Csíksomlyóig vezet, míg az észak-déli a lengyelországi Czestochowa-tól  Bosznia-hercegovinai Međugorje-ig. Mindkét főág kb. 1400 km hosszú, ami gyalogosan 60 nap alatt járható be. Az úton járóknak számos alternatívát kínálnak a leágazások, melyek hálózatot alkotva különféle zarándokhelyeket, természeti-, épített-, és kulturális értékeket kapcsolnak be a látnivalók sorába.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 május 1, 12:12 / actualizat: 2016 május 5, 12:29

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 13:13

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?

Heti három alkalommal jelennek meg hétfőtől az eRPIgráfiák, élesen vagy viccesen, elgondolkodtatóan vagy csak megmosolyogtatóan, de mindig...

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 12:44

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben

Modern hangzású afrikai ritmusok, közép-európai eklektika és kísérleti elektronika, valamint energiával teli, fesztiválhangulatú, balkáni...

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
Hangoló szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 11:53

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában –...

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:44

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról

Megérkezés a múltba – ez a szlogen nem az időutazás lehetőségét mutatja meg, hanem a Kalotaszegi Hagyomány Napok első napját...

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 13:50

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál

Tegnap elkezdődött a 20. Főtér Fesztivál Nagybányán. Idén szeptember 7-ig tartanak a rendezvények, amelyek programját megtalálják a...

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 12:39

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n

Szeptember 5-én kezdődik és 15-ig tart az őszi felvételi időszak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Mint minden évben, idén is maradtak...

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n
Hangoló péntek, 2025 augusztus 292025 augusztus 29, 10:58

“A legszebb karakterű papunk”

“A legszebb karakterű papunk” – így jegyezték fel a templomépítő lelkészt, Takács Andrást az akkor városi rangú Kolozs...

“A legszebb karakterű papunk”
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 12:49

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”

Egy házaspár évek óta dolgozik azon, hogy fellendítse a közösségi életet a Kolozsvártól 35 km-re található egyik mezőségi...

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”