Élő Kolozsvári Rádió

Meghalt Kertész Imre Nobel-díjas magyar író

Életének 86. évében, hosszú betegség után 2016. március 31-én elhunyt Kertész Imre.
1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Ezt követően újságírással és fizikai munkával tartotta el magát.
Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a nyolcvanas évek második fele, majd a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Hosszú évekig Berlinben élt, néhány éve költözött vissza Magyarországra.
2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én első magyarként tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal, az indoklás szerint Kertész Imre „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.
2014. augusztus 20-án a magyar állam is kitüntette: a Magyar Szent István-rendet kapta meg és vette át.
mti

Articol editat de banyai.margo, 31 március 2016, 10:34

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését