Élő Kolozsvári Rádió

Eladásra készül a mérai gyöngyös tojás

Van, ahol festik, van, ahol írják, van, ahol ahol karcolják és van ahol patkolják a húsvéti tojást. A kalotaszegi Mérában gyöngyözik. Előszeretettel használják a piros-fehér-zöld színkombinációt, de, hogy minden ízlést kielégítsenek, van kék, lila vagy sárga mérai gyöngyözött tojás is.

Méra Kalotaszeg cifraként számon tartott részén van, és ez a jelző a tojásgyöngyözés szempontjából is fontos. Valamivel több mint ezren lakják, javarészt református magyarok.

This slideshow requires JavaScript.

A tojásgyöngyözéssel inkább az idősebbek foglalkoznak. Sok munka van vele, aki elég gyors, egy óra alatt készül el egy tojással. A fiatalabbak nem foglalkoznak ilyesmivel. Magyarosi Erzsébet elmondta:

„Attól függ, hogy milyen szaporája van az embernek. Én megcsinálok egyet egy óra alatt. De van aki nem tudja ennyi idő alatt, mert még… Inkább az idősök csinálják, mert a fiatalok mennek dolgozni. Az idősek… van amelyik nem látja. Na én még idáig tudom csinálni elég jól.”

A tojásgyöngyözés új keletű dolog Kalotaszegen, Mérában is csak az 1990-es változás után fogtak neki. A tojásvarrás megtanulása könnyen ment, hiszen régebb egész viseleteket varrtak ki gyönggyel.
Kovács Erzsébet szerint:

„Hát a viseletet mikor csináltam a léányomnak varrtam, akkor én már megtanultam, hogy hogy kell varrni azt, vannak minták. És akkor a tojást, ezt már megtanultuk. Eltanultuk egyik a másiktól.”

A gyöngyözött tojást nem a locsolóknak készítik a mérai asszonyok. Rendelésre, leginkább külföldre kerülnek. Ebből egészítik ki jövedelmüket az idősebbek. A tojások műanyagból vannak, a gyöngyöt Kínában gyártják. A tojást és a gyöngyöt meg kell vásárolni, a kész gyöngyözött cifra tojást helyben darabonként három lejért adják el. Magyarosi Erzsébet elmondta:

„Akkor megcsináljuk a tojást, tőlünk megveszik, viszik megint külföldre, Magyarba. Van, aki avval foglalkozik, hogy jár Magyarba. Mi megcsináljuk, s ők elviszik. Na, aztán mik is kapunk egy kicsit, aki elviszi az is kap egy kicsit rajta, még beteszik a bótba az is kell kapjon azér, hogy… Mire oda kerül, akkor már nem három lej, akkor már tíz lej.”

Bármennyire keveset is nyernek a rengeteg munkával elkészített és olcsón eladott cifra gyöngyözött tojásokon, az idős mérai asszonyok mégis varrják. Csak jön valami rajta – mondják. Ez a kevés plusz bevétel is számít.

 

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 március 26, 14:38 / actualizat: 2016 április 1, 13:25

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel