Élő Kolozsvári Rádió

A Vasútállomáson lesz kiállítva az épület makettje, Pap Beáta alkotása

allomas3Már csak egy hét van hátra az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket projekt lezárulásáig, amelynek döntője március 19-én lesz Kolozsváron. Az akció keretében középiskolások fogadtak örökbe műemlékeket, népszerűsítették azokat, egyszóval igyekeztek ismét bevinni a köztudatba műemlékeink fontosságát. A kolozsvári Onisifor Ghibu Liceum 1o. és 11. osztályos diákjai a vasútállomást fogadták örökbe. Csütörtökön a Hídelvei református templomban mutatták be vetítés és fotókiállítás keretében történetét. A rendezvény díszvendége a 94 éves Horváth Gyula bácsi volt, aki 40 éven át dolgozott vasutasként, és nagyon sok érdekességet mesélt. A kolozsvári Látássérültek Iskolájának magyar tanulói művészi produkcióval szórakoztatták a közönséget. Miért éppen a vasútállomás?- kérdeztük a projekt egyik vezetőjétől, Nagy Csilla fizikatanártól.

Juhász Éva összeállítása

allomas2

Pap Beáta és makettje

Az örökbefogadó csapat több akció keretében népszerűsítette az épületet az elmúlt két hónapban. Elkészült a vasútállomás makettje is, amely a tervek szerint, majd az állomás épületében lesz kiállítva. A makett tervezője és megalkotója Pap Beáta, 11.-es diák, ő tervezte a vasútállomást örökbefogadó akció logoját is.

Riporter: Szuszámi Zsuzsa

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2016 március 12, 19:08 / actualizat: 2016 március 13, 16:09

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel