Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Kolozsvár. Visszajátszás

TATAR Tatár Zoltán közíró, nyugdíjas tanár. Ezidáig négy kötetben jelentek meg írásai, sokat közülük a Szabadság napilapban is olvashattunk. Az első háromban a szerző Kolozsvár egykori külvárosát térképezi fel, a negyedikben az eltűnt magyar szakembergárda nyomába ered. Most készülő könyve a város mesterembereinek állít emléket. Műsorunkban körbepillantunk a Fellegvárról, bejárjuk a Hóstátot, fürdünk a Szentpéteri malom zúgójában, vargabélest falunk Darvasnál, sörözünk Radicsnál.

„A Hóstáttal sokat foglalkoztam, nagy tragédiákat ismertem meg. Kapásból négy-öt embert tudok említeni, akik öngyilkosok lettek. Egy tragikus kép a Szopori úton: lebontották már a házat, megmaradt egy kis kert hátul és egy asszony minden reggel kiállt a még meghagyott kapuba, árulta a friss zöldséget. Nem tudott megválni a kis kertjétől.

Miután bezárták már a Radák utcai vendéglőt, a Széchenyi-térről egy deszkapalánkkal elkerített telken át apósom hátravitt és ott benn Darvas néni mérte még a vargabélest.

Könyveimben emlékeztetek, hogy milyen értékes emberek éltek itt, akik nem locsogással teremtették meg a státusukat, hanem munkájukkal, amiben remekeltek” – vallja Tatár Zoltán.

Szerkesztő: Csatári Melinda

(Kérem hallgatóinkat, akik még ismernek régi mesterembereket,  ezek elérhetőségét írják meg a csatarim@yahoo.com címre. További múltidéző interjúk reményében köszönöm.)

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 március 4, 17:12 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:36

Nem maradt üresen a magyarfenesi gólyafészek
Műsorok csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 14:54

Nem maradt üresen a magyarfenesi gólyafészek

Szorgalmasan építik a fészküket a magyarfenesi gólyák. Az új gólyapár április 10-én foglalta el a néhány éve kamerával megfigyelt...

Nem maradt üresen a magyarfenesi gólyafészek
Mi áll a mostani infláció hátterében?
Műsorok csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 13:07

Mi áll a mostani infláció hátterében?

Tovább gyorsult az infláció Romániában, már a lélektani 10 százalékos határt súrolja. Az Országos Statisztikai Intézet (INS)...

Mi áll a mostani infláció hátterében?
Kétes, képlékeny végkifejlet
Műsorok csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 12:06

Kétes, képlékeny végkifejlet

Mire való egy felemás fegyvernyugvás, ha nem látni a folytatást, a gyalogság koncentrálása, ha nem lesz bevetés, a blokád behirdetése, ha...

Kétes, képlékeny végkifejlet
Akadálymentes turisztikai útvonal a Bükk-erdőben
Műsorok csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 09:44

Akadálymentes turisztikai útvonal a Bükk-erdőben

Mozgássérültek számára is hozzáférhető erdei útvonalat alakított ki a Kolozs Megyei Salvamont-Salvaspeo hegyimentő szolgálat. A...

Akadálymentes turisztikai útvonal a Bükk-erdőben
Műsorok szerda, 2026 április 152026 április 15, 17:50

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését

Kolozsvár idei költségvetése 835,4 millió eurót tesz ki. Bár ez az összeg több, mint 160 millió euróval elmarad a tavalyitól –...

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését
Műsorok szerda, 2026 április 152026 április 15, 15:56

Sokan leváltanák „a rendszert” – de nem világos, hogy mit is

A romániaiak csaknem 40 százaléka szerint az ország politikai rendszere annyira hibás, hogy teljes egészében le kell cserélni – derül...

Sokan leváltanák „a rendszert” – de nem világos, hogy mit is
Műsorok szerda, 2026 április 152026 április 15, 13:26

Sajátos logika, különleges nyelvi élmény – Spiró György művét viszik színre Kolozsváron

Vlad Massaci rendező 2001-2002 körül, megírása idején, németül olvasta Spiró György Elsötétítés című darabját, és mély benyomást...

Sajátos logika, különleges nyelvi élmény – Spiró György művét viszik színre Kolozsváron
Műsorok szerda, 2026 április 152026 április 15, 13:21

Jelentős a fagykárosodás a gyümölcsfáknál

Jelentős fagykárokat szenvedtek a partiumi gyümölcsösök. A károsult gazdák támogatásra jogosultak. Akik 10 árnál nagyobb gyümölcsössel...

Jelentős a fagykárosodás a gyümölcsfáknál