Listen Live Kolozsvári Rádió

„Lélekkabát”-ban vacogni – Demény Péter verseskötete

Demeny_Peter_3lelekkabat_borito_2Nyolc évig nem volt vers, legalábbis nem könyvben. Volt dráma, színházi esszé, Facebook-on közzétett névnapi köszöntő. A költészet is a közösségi oldalra költözött, most azonban megunta a lájkok birodalmát és kis fehér könyvbe költözött.

„Lélekkabát”-ban vacogni – Demény Péter verseskötete

Articol editat de gergelyzsuzsa, 1 március 2016, 14:59

Tavaly, a „Kolindárium”-mal szinte párban jelent meg Demény Péter „Lélekkabát” című verseskötete a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában. A könyv nemrég Kolozsvárra is eljutott, a Györkös Mányi Albert Emlékházban Balázs Imre József faggatta költőbarátját.

„A kabát az egy nagyon jó kis ruhadarab, és nem fázol már annyira, de akkor, amikor a kötet verseit írtam, ez az annyira azért nagy súllyal esett a latba.”
„Nem tudsz úgy megteríteni, vagy olyan vacsorát főzni, hogy ez a mondat, hogy mást szeretek, jól hangozzék, és úgy feküdj le aznap, mint minden más napon.”

Demény Péter költővel beszélget a „Lélekkabát” című kötetről Gergely Zsuzsa.

Fotók: Koós Imola (maszol.ro)

Dokumentumfilmek galoppja
Kontűr szerda, 11 október 2023, 08:25

Dokumentumfilmek galoppja

Kilenc éve ugyanazt a célt szolgálja a Filmgalopp: teret biztosítani a fiatal alkotóknak filmjeik bemutatására a szakma és a nagyközönség...

Dokumentumfilmek galoppja
Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Kontűr csütörtök, 5 október 2023, 13:27

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten találkozhatott a közönség Egressy Zoltán József Attila- és Szép Ernő-díjas íróval, aki Jolka harangja...

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Vetró András, a gáthősök szobrásza
Kontűr szerda, 20 szeptember 2023, 12:42

Vetró András, a gáthősök szobrásza

“Csak akkor áll valami, nem csak az épület, a szobrod is, ha a belső gyöngyszemed, a legdrágábbat beépíted abba” – vallja Vetró...

Vetró András, a gáthősök szobrásza
Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr kedd, 12 szeptember 2023, 15:09

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás

Nagyon sokan a Szivárvány és Napsugár gyermekirodalmi folyóiratok olvasása közben nőttünk fel. A két kiadvány tartalma, képanyaga...

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr szerda, 6 szeptember 2023, 14:39

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld

Darvay Tünde Napocska új életet álmodik régi talált faanyagokra: tálakra, lapítókra, ajtó- és ablakkeretekre festi fel a kékek és...

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld
Kontűr kedd, 15 augusztus 2023, 12:28

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában

Halkszavú, zárkózott személyiség, aki a mindennapokban teszi a dolgát, kreatívan, szorgalmasan. A rajzolás régóta egyfajta alternatív...

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában
Kontűr szerda, 26 július 2023, 17:27

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan

Négy gyerek- és ifjúsági irodalomban alkotó szerzőt mutatunk be a Kontűrben, akikkel a 2. SepsiBookon ismerkedtünk...

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan
Kontűr kedd, 18 július 2023, 19:39

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is

Harminchat év után ismét szülőföldjén, Erdélyben állított ki Benczédi Ilona...

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is