Hadd szóljon!

Mit kell tudni az előkészítő osztályba való beiratkozásról

A tanügyminisztérium közzétette az előkészítő osztályokba való beiratkozás módszertanát.
E szerint az oktatási intézményeknek hétfőig ki kellett függeszteniük a beiratkozási körzeteket, illetve ki kellett jelölni az iskolaérettséget felmérő központokat.
Király András, a kisebbségi nyelveken történő oktatásért felelős államtitkár elmondta, a módszertan részletes, külön fejezetben foglalkozik a kisebbségi nyelveken történő oktatást választó tanulók beiratkozásával.
Február 29-ike és március 18-ika között zajlik az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza, a szülők interneten vagy az iskoláknál személyesen tölthetik ki a beiratkozási űrlapokat. Azokat a gyerekeket kötelező előkészítő osztályba beíratni, akik 2016. augusztus 31-ig betöltik hatodik életévüket, illetve azokat is be lehet íratni, akik augusztus 31-edike és december 31-edike között töltik be a hat évet. Ez utóbbiakba pszichoszomatikus felmérésre kell jelentkezni, hogy igazolják iskolérettségüket.
Külön eljárás érvényes a hét évet augusztus 31-ig betöltő gyerekek beiratkozására vonatkozóan, akik a meglévő helyek függvényében akár első osztályba is jelentkezhetnek, esetükben a szülőknek feltétlenül az iskolával kell felvenniük a kapcsolatot – közölte az államtitkár.
Február 24–március 3. között zajlik az oktatási intézményekben a kötelező Nyílt kapuk napja, amelynek keretében az érintett szülők és diákok betekintést nyerhetnek az iskola életébe, hétköznapjaiba, választ kaphatnak felmerülő kérdéseikre.

rmdsz

Articol editat de banyai.margo, 23 február 2016, 09:56

Kolozs megye: kiadták a metróépítési engedélyt
Hírek szerda, 22 május 2024, 10:17

Kolozs megye: kiadták a metróépítési engedélyt

Kiadta kedden a metróépítési engedélyt a Kolozs megyei tanács elnöke. Alin Tişe sürgősségi eljárásban adta ki a...

Kolozs megye: kiadták a metróépítési engedélyt
„Rakétahátizsákot” teszteltek Torockón
Hírek szerda, 22 május 2024, 10:11

„Rakétahátizsákot” teszteltek Torockón

Országos premierként tesztelte Torockón a belügyi katasztrófavédelmi főosztály a Gravity Industries Jet Suit rakétahátizsákját, amelyet a...

„Rakétahátizsákot” teszteltek Torockón
Megemelik az alacsony jövedelmű közalkalmazottak fizetését
Hírek szerda, 22 május 2024, 09:52

Megemelik az alacsony jövedelmű közalkalmazottak fizetését

Két szakaszban összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak – jelentette be kedden Marcel...

Megemelik az alacsony jövedelmű közalkalmazottak fizetését
Ezek az év úti céljai Romániában
Hírek szerda, 22 május 2024, 09:28

Ezek az év úti céljai Romániában

Több kategóriában is székelyföldi nyertese van az Év úti célja 2024 című turisztikai seregszemlének, amelynek díjait kedd este osztották...

Ezek az év úti céljai Romániában
Hírek kedd, 21 május 2024, 13:54

Alacsony béreik miatt tiltakoztak a parlamenti alkalmazottak

Több mint száz, a képviselőház által foglalkoztatott köztisztviselő gyűlt össze ma a plenáris terem előtt spontán tiltakozásra. A...

Alacsony béreik miatt tiltakoztak a parlamenti alkalmazottak
Hírek kedd, 21 május 2024, 12:55

Személyi igazolvánnyal lehet Törökországba utazni

A román állampolgároknak ezentúl elegendő a személyi igazolvány ahhoz, hogy beutazzanak Törökországba. Recep Tayyip Erdogan török...

Személyi igazolvánnyal lehet Törökországba utazni
Hírek kedd, 21 május 2024, 12:11

Elérte Romániát is az Európán végigsöprő ciklon

Két sárga jelzésű, azaz elsőfokú figyelmeztetést bocsátottak ki zivatarok, viharos erejű széllökések és jégeső miatt a...

Elérte Romániát is az Európán végigsöprő ciklon
Hírek kedd, 21 május 2024, 10:06

Románia az EU harmadik legnagyobb mézbeszállítója

Románia az Európai Unió harmadik legnagyobb mézbeszállítója. Az első két helyen Spanyolország és Németország áll – derül ki az...

Románia az EU harmadik legnagyobb mézbeszállítója