Élő Kolozsvári Rádió

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében

Újabb településeken hirdettek veszélyhelyzetet, Dicsőszentmártont katasztrófa sújtotta övezetté nyilváníttatnák a lakosok.

Továbbra is súlyos az ivóvízhelyzet a Kis-Küküllő térségében
Foto: Vámosgálfalvi önkormányzat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 26, 07:55

Újabb Maros megyei községben, Küküllőszéplakon is veszélyhelyzetet hirdettek a hatóságok a Kis-Küküllőnek a parajdi bányakatasztrófa nyomán megnövekedett sótartalma miatt – közölte a Maros megyei vészhelyzeti bizottság.

A testület tegnapi döntésével Küküllőszéplak mellett a hozzá tartozó Héderfalva, Oláhszentlászló, Kisszentlászló és Vajdakuta falvakra terjesztették ki a veszélyhelyzetet. Ezáltal a korábbi 16-ról 21-re nőtt a vízellátási gondokkal küzdő Maros megyei települések száma. A katasztrófavédelem 1,1 millió liter vizet osztott ki a térségben június másodika óta, ebből 471 ezer liter volt ivóvíz, 543 ezer liter pedig háztartási víz.

Eközben Dicsőszentmárton lakói aláírásgyűjtésbe kezdtek, kérve, hogy a kormány nyilvánítsa katasztrófa sújtotta övezetté a várost és környékét. Ily módon támogathatnák a vízhiány miatt tevékenységük felfüggesztésére kényszerülő vállalkozókat. A településen a parajdi katasztrófa miatt június másodika óta nincs vezetékes ivóvíz, és a kialakult helyzet következtében bezártak családorvosi és fogorvosi rendelők, valamint éttermek és szépségszalonok is – írja a Maszol.

hírösszefoglaló

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi