Élő Kolozsvári Rádió

Mindennapi Facebook-os konfliktusaink – a nagyszebeni „Antisocial” előadás a Kolozsvári Rádióban

ANTISOCIAL 5 foto Bulboaca

Fotó: Adi Bulboaca

Valószínűleg többen is emlékeznek arra, hogy tavaly februárban a kolozsvári Gheorghe Sincai Elméleti Líceumban hatalmas botrány tört ki amiatt, hogy a tanintézmény diákjai titkos Facebook-oldalon sértő kommentárokat közöltek tanáraikról. A csoportnak kezdetben 600-700 tagja volt, időközben többen lemorzsolódtak. Végül 62 diák ellen indult fegyelmi kivizsgálás. Néhányukat más iskolába helyezték, másoknak levonták a magaviseletét, olyan is akadt, akiét 4-esre.

Ebből az esetből ihletődve a nagyszebeni  Radu Stanca Színház és a nagyszebeni Lucian Blaga Színészképző Főiskola létrehozta az „Antisocial” című előadást. Rendezője: Bogdan Georgescu.

Ezt a produkciót láthatják ma (febr.22) délután 6 és este 8 órától a Kolozsvári Rádió nagytermében. Jegyek a teatru@sibfest.ro oldalon foglalhatók. Mindkét fellépést beszélgetés követi.

További részletek Gergely Zsuzsa és Oana Cristea Grigorescu összeállításában.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2016 február 19, 22:21

Simona Halep búcsúja a tenisztől
Hangoló szerda, 2025 február 52025 február 5, 12:23

Simona Halep búcsúja a tenisztől

Kevesebb, mint egy órát tartott Simona Halep karrierjének utolsó mérkőzése a kolozsvári Transylvania Open első fordulójában. Ezt...

Simona Halep búcsúja a tenisztől
Megállni, töltekezni a szentévben – Csíksomlyón és Kolozsváron találkoztak az újságírók
Hangoló kedd, 2025 január 282025 január 28, 12:36

Megállni, töltekezni a szentévben – Csíksomlyón és Kolozsváron találkoztak az újságírók

„A remény nem csal meg” kezdetű bullájával Ferenc pápa tavaly májusban hirdette meg a 2025-ös szentévet, amely december 24-én, a Szent...

Megállni, töltekezni a szentévben – Csíksomlyón és Kolozsváron találkoztak az újságírók
Kortárs kultúránk újabb ünnepeltjei
Hangoló vasárnap, 2025 január 262025 január 26, 13:56

Kortárs kultúránk újabb ünnepeltjei

13. alkalommal adták át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat Kolozsváron, a Bánffy Miklós Operastúdióban. Ezúttal is három...

Kortárs kultúránk újabb ünnepeltjei
Amikor Tcha Limberger a Donát úti stúdióban zenélt
Hangoló szombat, 2025 január 252025 január 25, 12:06

Amikor Tcha Limberger a Donát úti stúdióban zenélt

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székhelyén zajlott a Mathias Corvinus Collegium magyar kultúra napi eseménye, ahol az érdeklődők...

Amikor Tcha Limberger a Donát úti stúdióban zenélt
Hangoló csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 12:32

Konteókról a gyanakvás korában – Kustán Magyari Attila: Odaát

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila szociológus, újságíró egy ideje Finnországban él, jelenleg a Tampere University...

Konteókról a gyanakvás korában – Kustán Magyari Attila: Odaát
Hangoló szerda, 2025 január 222025 január 22, 12:06

Demeter Arnold: „nem a babérkoszorúhoz kell ragaszkodni, csak az illatához”

Demeter Arnold 1998-ban született Csíkszeredában. Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron végezte, a BBTE Politika, Közigazgatás és...

Demeter Arnold: „nem a babérkoszorúhoz kell ragaszkodni, csak az illatához”
Hangoló kedd, 2025 január 212025 január 21, 11:58

Télen is ismerkedhetünk madarakkal

Érmelléki és környéki – Szatmár, Szilágy és Bihar megyei – pedagógusok és természetszerető szülők jelentkezését várja „a...

Télen is ismerkedhetünk madarakkal
Hangoló kedd, 2025 január 212025 január 21, 10:47

Naggyá tenni Amerikát – bármi áron?

Beiktatták hivatalába az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökét. Donald Trump romániai idő szerint hétfő este 7 óra körül tette le az...

Naggyá tenni Amerikát – bármi áron?