Élő Kolozsvári Rádió

Még felelősebben, még körültekintőbben!

A hozzá nem értés és a korrupció emberéletekbe kerültjelentette ki a Román Hírszerző Szolgálat vezetője, Eduard Hellvig a bukaresti Colectiv klubban történt tavalyi tragédia kapcsán.

Fotó: ziare.com

Fotó: ziare.com

Amint arról a Kolozsvári Rádió is folyamatosan beszámolt, az október végi diszkótűzben többszázan megsérültek, a halálos áldozatok száma meghaladta a 60-at. A tragédia után kezdődött tüntetés-hullám következményeként, a lemondott a Ponta-kabinet, és technokrata-kormány lépett hivatalba, Dacian Cioloş vezetésével.
Rengeteg szó esett arról, hogy a média fokozta volna a pánikot, hogy nem tartottak be emberi jogokat… Az Országos Audiovizuális Tanács két ízben szabott ki büntetéseket a televíziók által elkövetett hibákért.

Hogy néz ki mindez kutatói szemmel? Vendégünk volt a Hangolóban dr. Kokoly Zsolt jogász, a Sapientia EMTE oktatója, aki tanulmányban vizsgálta a média viszonyulását a tragédiához.

kokoly-zsolt-filmtett

dr. Kokoly Zsolt (fotó: filmtett.ro)

 

Milyen változásokat hozott a tragédia, s az azt követő büntetések? Felelősebb lett a média azóta? – kérdezte a jogásztól Rácz Éva, a Hangoló házigazdája.

Bár valószínűleg a szabályozást is felülvizsgálják majd, egyelőre nem látok erre utaló jeleket. A média szabadsága alapvető, azt meg kell őrizni. Nekem az a véleményem, hogy a drákói nagyon szigorú szabályozás ellenében, inkább a szakma részéről, az önszabályozás kellene hatékonyabb legyen. a szakmának kellene fellépnie, hogy ha történnek hasonló események, még körültekintőbben járjanak el.

Szerkesztő: racz.eva, 2016 február 17, 16:39

Megállni, töltekezni a szentévben – Csíksomlyón és Kolozsváron találkoztak az újságírók
Hangoló kedd, 2025 január 282025 január 28, 12:36

Megállni, töltekezni a szentévben – Csíksomlyón és Kolozsváron találkoztak az újságírók

„A remény nem csal meg” kezdetű bullájával Ferenc pápa tavaly májusban hirdette meg a 2025-ös szentévet, amely december 24-én, a Szent...

Megállni, töltekezni a szentévben – Csíksomlyón és Kolozsváron találkoztak az újságírók
Kortárs kultúránk újabb ünnepeltjei
Hangoló vasárnap, 2025 január 262025 január 26, 13:56

Kortárs kultúránk újabb ünnepeltjei

13. alkalommal adták át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat Kolozsváron, a Bánffy Miklós Operastúdióban. Ezúttal is három...

Kortárs kultúránk újabb ünnepeltjei
Amikor Tcha Limberger a Donát úti stúdióban zenélt
Hangoló szombat, 2025 január 252025 január 25, 12:06

Amikor Tcha Limberger a Donát úti stúdióban zenélt

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székhelyén zajlott a Mathias Corvinus Collegium magyar kultúra napi eseménye, ahol az érdeklődők...

Amikor Tcha Limberger a Donát úti stúdióban zenélt
Konteókról a gyanakvás korában – Kustán Magyari Attila: Odaát
Hangoló csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 12:32

Konteókról a gyanakvás korában – Kustán Magyari Attila: Odaát

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila szociológus, újságíró egy ideje Finnországban él, jelenleg a Tampere University...

Konteókról a gyanakvás korában – Kustán Magyari Attila: Odaát
Hangoló szerda, 2025 január 222025 január 22, 12:06

Demeter Arnold: „nem a babérkoszorúhoz kell ragaszkodni, csak az illatához”

Demeter Arnold 1998-ban született Csíkszeredában. Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron végezte, a BBTE Politika, Közigazgatás és...

Demeter Arnold: „nem a babérkoszorúhoz kell ragaszkodni, csak az illatához”
Hangoló kedd, 2025 január 212025 január 21, 11:58

Télen is ismerkedhetünk madarakkal

Érmelléki és környéki – Szatmár, Szilágy és Bihar megyei – pedagógusok és természetszerető szülők jelentkezését várja „a...

Télen is ismerkedhetünk madarakkal
Hangoló kedd, 2025 január 212025 január 21, 10:47

Naggyá tenni Amerikát – bármi áron?

Beiktatták hivatalába az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökét. Donald Trump romániai idő szerint hétfő este 7 óra körül tette le az...

Naggyá tenni Amerikát – bármi áron?
Hangoló szerda, 2025 január 152025 január 15, 11:52

Bizalom alapú mézönkiszolgáló Szatmárnémetiben

Egyedi elgondolással árusítja saját termelésű mézét Szatmárnémetiben Boda László. Eddig vásárokban lehetett találkozni vele, illetve...

Bizalom alapú mézönkiszolgáló Szatmárnémetiben