Élő Kolozsvári Rádió

Ezerrel kevesebb keresztelő

kereszteles_kisgyerekEzernél is több volt a temetés mint a keresztelő tavaly a Gyulafehérvári főegyházmegyéhez tartozó katolikusok körében.

Csökken a Gyulafehérvári főegyházmegyéhez tartozó, mintegy háromszázötvenezres római katolikus közösség lélekszáma. A főegyházmegye nemrég elkészült statisztikája szerint tavaly ezerhetvenhéttel több temetés volt, mint keresztelés. Ez az előző évi ezeregy fős apadásnál is jelentősebb szám.

Potyó Ferenc általános érseki helynök szerint a statisztika nem nyúlt teljesen reális képet a lélekszám-apadásról, hiszen sokan hazajönnek külföldről megkeresztelni gyermekeiket, akik ugyan itt kerülnek nyilvántartásba – némileg javítják a fogyatkozást mutató statisztikát – de lényegében nem itt élnek, csak papíron gyarapítják a lélekszámot.

„Ezerhetvenhéttel fogytunk. A 2o15-ös temetésekből kivontuk a kereszteléseket és így kaptunk ezerhetvenhetet.  A Gyulafehérvári Főegyházmegyébe a katolikus közösség egy jó nagy településnek a lélekszámával fogyott. De ha ehhez hozzátesszük, hogy már nagyon sok külföldön, főleg Magyarországon lakó, oda telepedett fiatal hazahozza a gyermekét itthon a nagyszülőknél megkereszteltetni, mert itt otthonosabb és nosztalgia és olcsóbb és nem sorolom, s utána visszaviszik, akkor azok is itt vannak bekönyvelve, de sajnos ezek már nem a mieink.”

 

Potyó Ferenc szerint, ha reálisan ki lehetne mutatni, hogy mennyivel csökkent a lélekszám, ezerhetvenhétnél sokkal nagyobb lenne a szám. A Gyulafehérvári főegyházmegye gyakorlatilag egész Erdélyt lefedi, Bánság és Partium  – a Szatmári, a Nagyváradi és a Temesvári egyházmegye – a Bukaresti Főegyházmegyéhez tartozik.

forrás: kolozsvári rádió/fotó: www.crcna.org

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 február 10, 16:51 / actualizat: 2016 február 10, 20:16

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel