Élő Kolozsvári Rádió

A tét: Rio. Továbbra is kell a támogatás. Oláh Attila parakerékpárossal beszélgetünk.

oláh attila1Vannak országok, ahol az állam megbecsüli a sportolókat, büszke rájuk és segíti őket, és van Románia, ahol akár az olimpiára való kijutás is veszélybe kerülhet pénz hiányában. A parakerékpárosok már négy évvel ezelőtt Londonban is szépen teljesítettek, Novák Károly Eduárd aranyérmet szerzett. A csapat, a Tusnád Cycling Team most két emberrel képviseltetheti magát szeptemberben, Rio de Janeiroban, a paralimpián. Ott lesz Novák Károly Eduárd és Oláh Attila kézdivásárhelyi parakerékpáros. Rio előtt azonban lesz még egy fontos verseny, a márciusi világbajnokság, Olaszországban, Montichiariban, ahol ha jól teljesít a csapat, akár három emberrel is kijuthat a paralimpiára. A versenyeken való részvételt és az edzéseket, az edzőtáborokat azonban alig támogatja az állam. A versenyzőknek saját erőből kell pénzt gyűjteniük felszerelésre, edzőtáborokra, és elképzelhető, hogy még a riói repülőjegyre is. A következőkben Oláh Attila parakerékpárossal beszélgetünk, aki hamarosan egy németországi edzőtáborba utazik, majd márciusban az olaszországi VB-re.

Riporter: Szuszámi Zsuzsa.

Oláh Attila bankszámlaszáma: RO61RNCB0127120839650001. A sportolót elérhetik emailen is, az olattila@yahoo.com címen.

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2016 január 31, 17:44

Etichete:
Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel