Itt szól a rádió!

Függőágyban: Tévéből kávézóasztal made in Patarét

VISKY ZSOLTVisky Zsolt költő valamikor bútorrestaurálást tanult, úgyhogy némileg szakavatottan indított műhelyfoglalkozást pataréti fiataloknak. Nemcsak ő, felesége is kijár a telepre. Karen Joy varrást tanít lányoknak, emellett az ott tartott bibliaórákon is részt vesznek. Zsolték álma, hogy kezdeményezésük önfenntartó üzletté nőjje ki magát. Első darabjukat, a tévéből készült kávézóasztalt éppen most próbálják pénzzé tenni. Az összeg egy része a három pataréti „asztalosinas”: Florin, Gavrilă és Carol markát üti majd, a többiből szerszámokat vásárolnak. A kávézóasztal kikiáltási ára 300 lej, a December 21.(volt a Kossuth Lajos utca) 46 szám alatt, a Koffer kávézó- és könyvesboltban tekinthető meg. A licit január 16-án, szombaton zárul.

Vannak, akik borzalmas körülmények között élnek, de amikor kimegyek, nem elborzadt és életképtelen embereket látok. Belőlem szinte ösztönszerűen tör fel, hogy van remény. Nem az afeletti elkeseredés, lemondás van bennem, hogy húsz év múlva ők is ott lesznek, ahol a szüleik. Ezeknek a programoknak lehetnek reális, időben belátható pozitív következményei.

Az lenne a legjobb, ha a bútordarabokat, meg amiket a feleségem műhelyében varrnak a lányok, újrahasznosított anyagokból tudnánk elkészíteni, leginkább környezetvédelmi elvek miatt, de nyilván “csórósági” elvek miatt is, dehát stílus szempontjából sem utolsó egy tévéből készült kávézóasztal.– vallja Visky Zsolt.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Kiss Gábor fotói

Kiss Gábor fotói

kis gabor asztal

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 január 15, 17:00 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:29

kijev ukrajnai háború
Műsorok péntek, 2024 május 312024 május 31, 12:08

„Az áramhiányt megszoktuk, a vízhiányt is. De ez az állandó lenni vagy nem lenni…”

Két éve és három hónapja pusztít a háború Ukrajnában. Tavaly ősszel, idén télen az Egyesült Államok törvényhozásában zajló...

„Az áramhiányt megszoktuk, a vízhiányt is. De ez az állandó lenni vagy nem lenni…”
puck bábszínház vasutas park
Műsorok csütörtök, 2024 május 302024 május 30, 15:23

Gyereknap a Puck Bábszínházzal

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli a gyermekeket a Puck Bábszínház. Június elsején és másodikán színes gyermeknapi programkavalkáddal...

Gyereknap a Puck Bábszínházzal
Szék, népviselet, Kolozs megye
Műsorok csütörtök, 2024 május 302024 május 30, 13:53

Vissza a jelenbe – Szék, a fekete-piros falu változatai

Egy 1981-es, három részes műsor jelentette a kiindulópontot a Vissza a jelenbe sorozatunk ezen részéhez. Címe Székvárosi kerek erdő de...

Vissza a jelenbe – Szék, a fekete-piros falu változatai
A távol-keleti nagy testvér közeledése
Műsorok csütörtök, 2024 május 302024 május 30, 13:36

A távol-keleti nagy testvér közeledése

Kína első embere ritkán indul külföldi körútra,. Ha mégis megteszi, a pekingi diplomáciának jó oka van rá, hogy Hszi Csin-ping elnököt...

A távol-keleti nagy testvér közeledése
Műsorok csütörtök, 2024 május 302024 május 30, 13:27

„Hogy azok maradjunk, akik vagyunk”

Pénteken kezdődnek a Fehér megyei Torockón a Duna-Napok. A Duna Médiaszolgáltató tízedik alkalommal szervezi meg a programsorozatot, amelynek...

„Hogy azok maradjunk, akik vagyunk”
Műsorok csütörtök, 2024 május 302024 május 30, 10:47

Kemény István és vikingekről szóló norvég regények

Magyar és nemzetközi díszvendége is lesz a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétnek. Előbbi Kemény István költő, utóbbi Bjorn Andreas...

Kemény István és vikingekről szóló norvég regények
Műsorok csütörtök, 2024 május 302024 május 30, 08:43

Idén is örökbefogadták a műemlékeket

Lezárult az Örökségünk Őrei vetélkedő. A végső megmérettetésre szombaton, május 25-én került sor a Bethlen Gábor Kollégium...

Idén is örökbefogadták a műemlékeket
Műsorok szerda, 2024 május 292024 május 29, 17:33

Idén is lehet pályázni a Nyilas Misi-ösztöndíjra

Ismét meghirdette ösztöndíjpályázatát a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület. A program keretében már több mint 20 éve nyújtanak...

Idén is lehet pályázni a Nyilas Misi-ösztöndíjra