Élő Kolozsvári Rádió

Tiltakozás a zeneórák számának csökkentése ellen

Csökkenne az általános iskolában a zeneórák száma, illetve nyolcadik osztályban nem tanítanák többé ezt a tantárgyat – az Oktatási Minisztérium közvitán lévő országos kerettanterv-módosítási javaslata szerint. A tervezet ellen felemelték hangjukat zenészek, énekesek, karmesterek, kórusvezetők, a közösségi oldalakon a szülők is bekapcsolódtak a vitába. A kerettanterv-módosítására vonatkozóan a Tanügy-minisztérium három változatot bocsátott közvitára. Az egyik szerint 8. osztályban egyáltalán nem tanítanának zenei ismereteket, illetve az általános iskolában, felső tagozaton csökkenne e tantárgyból a heti óraszám.

szeretem_zenePedig a zeneóra és a képzőművészeti oktatás (rajz, kézimunka) betekintést enged a művészetek világába, fejleszti a gyermek szépérzékét, gondozza a “lelkét”, olyan ismertekkel látja el, melyek nélkül csak hallgatja a zenét, csak nézi a festményt, a színházi előadást, vagy a filmet, de nem érti azokat. Eddig is gondot jelentett ezeknek az egyébként kötelező óráknak az “átugrása”. A szülők mindezt jól tudják, és, a gyermek harmonikus fejlődése érdekében, fizetnek,  magán gitár, ének, meg rajzórára küldik a gyermeket, tanítás után. Külföldön nem ritka az olyan iskola, melynek zenekara, kórusa, táncegyüttese van, illetve,  a gyermek nyolc osztály elvégzése után, valamilyen hangszeren, legalább kezdő szinten, tud játszani. Közismert az északi államok példája, ahol az iskolában nagy gondot fordítanak a gyermekek zenei nevelésére.

Tóth Guttman Emese, a Dalosszövetség elnöke megdícsérte a versenyzőket

Amellett, hogy ezek az ismeretek hozzátartoznak az alapműveltséghez, a zene segít abban, hogy a gyermek jobban teljesítsen az iskolában, hatékonyabban be tudja osztani idejét, a közös zenélésnek, éneklésnek összetartó, közösségformáló ereje van, az ilyen tevékenységben részt vevő gyermekek könnyen barátkoznak, nincsenek beilleszkedési gondjaik.

A Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, Tóth Guttman Emese szerint is sajnálatos lenne, ha felső tagozaton csökkenne a zeneórák száma, hisz jelenleg is csak heti egy órában oktatják ezt a tantárgyat, nyolcadik osztályban pedig heti fél órában, az óra másik felét képzőművészeti oktatás tölti ki.

“Még sajnálatosabb, hogy sok iskolában nem tudják biztosítani a szaktanárt erre, főleg vidéken, nem azért mert hiány lenne szakképzett tanárokban, hanem azért, mert heti három és fél óráért nem tudják biztosítani a tanár ingázását, iskolába való kijutását. Az a tanár pedig, akinek ezzel az óraszámmal egészítik ki a katedráját, inkább saját tantárgyát tanítja a zeneórán, vagy a líceumi felvételihez szükséges tantárgyakat oktatnak ezen az órán. Kolozs megyében a vidéki iskolákban ebből a szempontból nagyon szomorú a helyzet, pedig Kolozsváron zenelíceum, zeneakadémia is van, és a Babes-Bolyai Tudományegyetemen is van magyar nyelvű  zenei szakképzés, a vidéki iskolákban mégsem tanítják szaktanárok a zenét” – tette hozzá Tóth Guttman Emese.

Az interjút itt hallhatja:

Tóth Guttman Emese

korus_reformatus_kollegiumA Romániai Magyar Dalosszövetség elnökétől megtudtuk azt is, hogy  vannak szerencsés esetek is, amikor az iskola vezetősége felismeri a zenei nevelés fontosságát és a szülői bizottság közreműködésével, opcionális, vagy iskola utáni tevékenységként kórust tart fenn az intézményben, helyet, időpontot biztosít a próbákra, anyagi keretet a fellépésekhez. Tóth Guttman Emese elmondta, hogy a Dalosszövetség támogatja az ilyen kezdeményezéseket, a szervezet azért küzd, hogy Kodály Zoltán szellemében megteremtse az “éneklő Erdélyt”, hisz mi Bartók és Kodály örökösei vagyunk.

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 január 14, 12:48

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”
Hangoló péntek, 2025 szeptember 262025 szeptember 26, 11:08

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”

Új tanévet nyit hétfőn Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzeneiskola. Saját ingatlanban, többféle hangszeres és népdaloktatással kezdődik...

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”
Hangoló csütörtök, 2025 szeptember 252025 szeptember 25, 11:58

Mesenapra néptánc a Heltainál

Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük 2005 óta a Magyar Népmese Napját. Ennek apropóján, harmadszor szervezik meg a...

Mesenapra néptánc a Heltainál
Hangoló szerda, 2025 szeptember 242025 szeptember 24, 11:43

„Az ölelkezésekből alig lehetett elindulni hazafelé”

Angyalmorzsa – ezzel a névvel működtet – augusztus óta – daganatos betegeket és hozzátartozóikat támogató csoportot Bíró Éva...

„Az ölelkezésekből alig lehetett elindulni hazafelé”
Hangoló kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 13:48

Road to Dakar – Szatmárnémetiből Afrikába robogóval

Bertici Attila világutazó és társa, Mihály Alpár vlogger és kalandor eddigi legmerészebb vállalkozásukba vágnak bele. „Őrületnek...

Road to Dakar – Szatmárnémetiből Afrikába robogóval
Hangoló kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 13:41

Ismét napirenden az önkéntes katonaság bevezetése

Virgil Bălăceanu nyugalmazott tábornok a hétvégén egy televíziós műsorban azt mondta, szinte négy év telt Ukrajna orosz inváziója óta,...

Ismét napirenden az önkéntes katonaság bevezetése