Élő Kolozsvári Rádió

Digitális egészségmegőrzés – digitális gyógyulás?

Az ember az egészségéért bármit megtesz, de jellemzően csak akkor, ha beteg. Mert amikor egészséges, akkor sok mással van elfoglalva.

Dr. Dégi CsabaA digitális kor számtalan lehetőséget teremtett arra, hogy az orvosok szinte azonnal megnézhessék ugyanazt a (például) röntgenfelvételt vagy CT-vizsgálatunk felvételét, akár egyszerre többen is. De nem csak ebben van mellettünk a digitális világ. Hogy mi mindenben segíthet még az egészségünk megőrzésében vagy helyreállításában – tehát a gyógyulásban -, arról beszélgettünk a Hangolóban vendégünkkel, dr. Dégi L. Csaba terapeutával, addiktológussal, aki részese a legújabb mobilalkalmazás kidolgozásának.

 Az APSCO applikáció az első alkalmazás, amely a distressz-szint mérésére szolgál. Használhatják a daganatos betegek, hozzátartozók, illetve a szakemberek.

Ez a bizonyítékokra épülő alkalmazás az önmegfigyelésre és az erőforrások megtalálására szolgál – áll az alkalmazás bemutatójában.

Induljunk ki abból: mit is jelent a bizonyítékokra épülő alkalmazás?

A Hangoló házigazdája: Rácz Éva

Az APSCO csapat célkitűzése a szolgáltatások és a kommunikáció fejlesztése, illetve promoválása a romániai onkológiai intézetekben, ahol hiányosak a pszicho-onkológia terén nyújtott szolgáltatások és ahol a segítségkérés kultúrája eléggé problematikus.

Segítséget nyújt a mobiltelefonos alkalmazás abban, hogy aki segítségre szorul, az megtalálja a hozzá legközelebb lévő támogatókat: szakorvosokat, pszichológust, szociális asszisztenseket.

Fiatal cukorbetegek okos telefonon számolják ki, hogy mikor mennyi inzulint kell adagolniuk, annak függvényében, hogy mit esznek. De van már okos mérleg, okos vérnyomásmérő… sok-sok internetre kapcsolódó műszer, amely velünk és orvosunkkal is kapcsolatban áll, és tájékoztat vagy figyelmeztet.

Ugyanakkor azt is olvassuk naponta, hogy az internet is függőséget okoz… Nem leszünk gépfüggők, ha gyógyulni is azzal akarunk?

Az alkalmazás már maga a válasz az igényre: szeretnénk többet foglalkozni az egészségünkkel, és ezzel visszakerül a kezünkbe a döntés lehetősége.

 

 

Szerkesztő: Rácz Éva, 2016 január 12, 11:22

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját