Listen Live Kolozsvári Rádió

Zenetér: Ha elmúlik karácsony…

Karacsonyvaro_plakatMár el is múlt? Szinte hihetetlen. Pedig mennyit vártuk, mennyit készültünk rá és, igen, mennyit énekeltünk előtte, közben; hiszen ezerarcú karácsonyainknak, a készülődésnek és ünneplésnek egyaránt fontos része az énekszó. Talán nincs is olyan iskola, olyan énekkar, amely ne tartaná fontosnak, hogy néhány énekkel, kórusművel ne szépítgetné az ünnepet.

Énekszóval (is) karácsonyoztunk

Zenetér: Ha elmúlik karácsony…

Articol editat de benko, 28 december 2015, 21:23 / actualizat: 19 január 2016, 20:02

Énekszóval (is) karácsonyoztunk

Jó, ha az ünnepre hangolódva tudjuk kedvvel és örömmel tanulgatni és újratanulgatni, a mindenki számára kedves karácsonyi énekeket, hogy aztán megszólaltatásuknak mások is örülhessenek. Ez az egyik évről évre ismétlődő élménye a középiskolás karácsonyváró hangversenynek, amelyet egykor Guttman Misi „bácsi”, a Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnöke indított útjára. Sokadszor is bebizonyosodott, hogy örömteli esemény ez: a gyermekek érezhető örömmel éneklik el a karácsonyi énekeket egymásnak, szülőknek, tanárnéniknek és tanárbácsiknak.

A Romániai Magyar Dalosszövetség szervezésében a középiskolások idén is közös koncerten, együtt is kóstolgathatták a karácsony hangulatát. S mivel a karácsony mágiájában is bízó gyermeki éneklőkedvnek nemigen lehet ellenállni, a gyermekkórusokkal és a karnagyokkal együtt a Zenetérben is „karácsonyoztunk”. Hogyan? Most, amikor éppen csak elmúlt karácsony, talán érdemes visszanézni-hallgatni.

A koncert helyszíne már hagyományos: a Báthory István Elméleti Líceum díszterme. Timár Ágnes igazgató megtisztelőnek és fontosnak is érzi a házigazdai szerepkört.

 

Bizonyára, úgy lesz, ahogyan az igazgató feltétezi, vagyis az imént említett V. és VI. osztályosok, ha majd nagyobbak lesznek bizonyára a jövőben is nagy kedvvel énekelnek kórusban. Itt a Zenetérben most halljuk, hogyan énekeltek a koncerten, Kocsis Imola vezényletével.

 

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

Hallhattuk, a Báthory Líceumból a kicsiktől a nagyokig mindenki részt vállalt a koncertből. A legkisebbek is fújták a dalokat Kovács Dalma vezényletével.

 

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

Természetesen nem maradhattak ki a nagy „Báthorysok” sem,  Dr. Potyó István karnagy vezényletével.

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

Az énekkarok részvétele, lelkesedése hangzó bizonyítéka, hogy a rendezvény sikere töretlen, az éneklők létszáma és éneklőkedve egyaránt növekvőben van, s hallgatóságban sincs hiány. Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke szerint a találkozónak serkentő /pozitív hatása is van, hiszen kóruspróbákban, kórusmunkában mérlegelve a tanév múlását, másképpen telik az idő: könnyen úgy tűnhet, éppen csak megkezdődött a tanév, s máris itt a karácsony,

 

Mennyből az angyal – nem maradhat ki az ünnepekből, sem a készülődésből. Mutatja, hogy a karácsonyvárón is több változatban elhangzott. A János Zsimond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula gimnáziumi kórusa is megszólaltatta Ercsey-Ravasz Ferenc vezényletével, Magyari Zita zeneszerző változatában.

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

A lelket is ünnepre hangolva

A karácsonyváró koncert nemcsak zenei munkát, hanem ünnepre hangolódást is jelent. Kállay-Miklós Tünde, a Sigismund Toduta zenei főgimnázium aligazgatója dalosaiban, de önmagában is mindig tudatosítja, hogy a próbákon az énekléssel a lelkünket is készítgessük az ünnepre.

 


S. Toduta zenei főgimnázium V-VIII. osztályos kórusa nemrég  a Kolozsvári Rádióban is nagy sikerrel szerepelt, akkor Bartók-tudásukból nyújtottak ízelítőt, Balázs Ágnes vezényletével. A karnagy betegsége miatt a koncerten Kállay-Miklós Tünde vezényletével léptek fel, és megmutatták, hogy Kodály zenei világában is otthonosak.

[youtube height=”366T” width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

És hallgassuk meg a „nagy” zeneiskolásokat is, ugyancsak Kállay-Miklós Tünde vezényletével.

 

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

Válogatott „cigánylegények” is felléptek

Gyulafehérvári vendégei is voltak a koncertnek: a Gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus teológiai Líceum kórusa.
Örömmel jöttek Kolozsvárra és örültek , hogy itt lehettek – árulta el Farkas László karnagy, aki csak félig tréfásan nevezi kis csapatát válogatott cigánylegények társaságának.

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

 

S ha elmúlik karácsony… a dalok, amelyeket az iskolás énekkarok heteken át tanulgattak, próbáltak jövőre ismét fölcsendülnek majd.

Szerkesztette: Benkő Judit

Filmezte: Tóth Guttman Elemér 

Műsorvezető: Tóth Guttman Emese

Kritika: Nagy-Hintós Diana

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány