Finom pörkőltszag és pálinkaszag csapódik neki a bécsukodó pincelakásajtónak

fotó: Márton Attila

Magyardécse nem csak a cseresznyéről híres, hanem a nyelvjárásról is. Sehol nem beszélnek úgy magyarul, mint ott, s ezt a décseiek tudják, s jóízűen használják is. Balla Zoltán décseiesen megírt disznóvágás-története az olvasóval is érzékelteti a nyelv minden ízét-zamatát.

Lacika lihegve írkezik, é tálla a kezibe, benne vagy nígy kiló hús, líp bé a konyhába.
– Na hoztam, Annya! Aszmonták Daniapójék, hogy é pillanat alatt legyen kíszen a reggeli.
– Egge! Hajjunkoda! Nemisznak eleget, még ennének is! A parázsa hogy vessen a belekbe – szólalt meg Katimama feháborodva, s azza összeszorította a fokhagymatörőt.

Ibóly mírgesen níz Rákira. Összeníznek, s a fejeket égybe csóváják!

– Lacikám, vidd ki a fatekenyőt Szilárdkáva, legyen künn a beleknek- szólott Ibóly a gyermeknek.

A konyhába hirtelen csend lett, csak a rádijó motyog tovább, ippeg a cukorbetegsígrű mond égy órvas. Az asszonyok nímán matatnak, filejik a rádijóhangjához tapad.
Rádijó: “A cukorbetegségben szenvedő betegek száma világszerte rohamosan emelkedik, s ez alól hazánk sem kivétel…”

– Hhhmmm! Na hajjte oda! Hallod mit mond! Jaj ídesjóisten – szólalt meg Erzsiánygyó.

Ráki nímán aprittya a húst, séjet, hogy legyen kíszen a zítel égy-kettőre.

– Ne is mongyad Kománé, neismond! A múlkorokba is fenn vót éggy avutó két orvassa.
– Drágajosten!
– Annyinak megkapták a baját, éggyiknek rehoma, másiknak a zepijive, harmadiknak a szivie, mind éjen beeső dógok…Vót olyanis, aki összeesett!
– Teteteee…
– Vót, akinek aszmonták, hogy Fijam rajtad nemsegit má csak a kés! Jajj mivót ott, atyámnehaggyonee! Lementem én is akkó Fejírhez, hogy aggyon valami gombokot, úgy fájt nekem is a dérékam – szólalt meg Ibóly a hírek hallatára!

– Elíg bajez te Ibólydrága! Mindenhunn megvan a baj látod, egyéb sincs, csak mindenfelé a sok baj, má fílek békapcsolni a televizijót is! Ottis annyi mindent múútatnak, jünnek-mennek az avutókka, tőrnek össze mindent! Rígen nem vót ippen ennyiminden éjesmi! A maji világ tisztán megvan bolondulva! Éggyik erre, a másik arra, s nem tuggya a zember semmit se, mi hogy van – mondta Ráki kissé febuzdúlva.

Letötte a kést, a kockáravágott húst belélökte a nagylábosba, összekeverte, s réjátötte a fedőt, hogy főjjön.

– Na, nemsokára kíísz is! Lehet osztán enni – szólott a zasszonykonak, s kandikált közbe ki a pincelakás ablakon.

09:59.
A zemberek künn jöttek-mentek, horták béfelé a disznóhúsokot, kiszitettík elé a bidomba, legyen é kis disznóázalík.

Ernő az utósó darabocska hasszalonnát viszi bé a pincébe. Feribáty a jóvágókésse tovább darabójja é ládafedelen, s é darab bűrt csámcsog a szájjába, a reggeltű.
– Na, Feribátyám, kíszen vagyúnk, hálálegyen a jóatyának, békerültük! Mosmá nyugottan szakaszhatunk é csupór bórt!
– Háá, szakasszá Fijam! Addig ekíszítem még ezt a darabot, hogy tuggyuk bétenni a bidomba. Legyen kíszen ezis.
– Ájjbehideg! Szakasszak éggyet magának is?
– Háá, szakasszá fijam, most mit mongyak? Osztán mennyünk bé, me lekell űlni enni!
– Háá ítelnékütt se lehet! Sze míí kinlóttunk annyit? A zégbe…

10:15.

– Na idenibé enni a zegíssz banda! Ki is van tííve – atta parancsba Ibójj.

Nyillik a zajtó, a meleg pára csap felfelé. Finom pörkőltszag és pálinkaszag csapódik neki a bécsukodó pincelakásajtónak.

vége

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 19 december 2015, 05:00 / actualizat: 21 december 2015, 21:14