Élő Kolozsvári Rádió

A napokban egy sokoldalú erdélyi személyiségtől búcsúztunk

November 30-án, életének 91. évében elhunyt Csávossy György költő, színműíró, borszakértő, mezőgazdasági szakíró, kutató, a Magyar Bor Akadémia örökös tagja, az Erdélyi Múzeum-EgyesületCsávossy_György tiszteletbeli tagja.

Dr. Csávossy György két versét a boros pince falára írta, majd nyomtatásban is megjelentek. A költő emlékére ezek közül hallgassuk meg a „Falra írt versek elégiája” címűt a költő felolvasásában, majd a szerzővel beszélget Muzsnay Magda. A hangfelvétel 1997-ben készült. Maksay Magdolna rovata.

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 december 12, 10:10

Aranyszalagtár: Vers mindenkinek( második rész)
Aranyhangok vasárnap, 2016 október 162016 október 16, 17:15

Aranyszalagtár: Vers mindenkinek( második rész)

A „Hogy jusson vers mindenkinek” című sorozat második részéhez érkeztünk. 1973-ban a rovatnak voltak olyan részei, amikor...

Aranyszalagtár: Vers mindenkinek( második rész)
Gelu Păteanu: Nagy, nagy szeretettel fordítok
Aranyhangok szombat, 2016 október 152016 október 15, 15:15

Gelu Păteanu: Nagy, nagy szeretettel fordítok

  Hozzáértéssel és sokat fordított magyarról románra – és viszont – Gelu Păteanu író, műfordító. A fordítás...

Gelu Păteanu: Nagy, nagy szeretettel fordítok
Aranyszalagtár: Vers mindenkinek (első rész)
Aranyhangok vasárnap, 2016 október 92016 október 9, 16:15

Aranyszalagtár: Vers mindenkinek (első rész)

Verses sorozatot indítunk. 1973-ban Balla Zsófia szerkesztette a Hogy jusson vers mindenkinek című sorozatot. Valószínű, heti rovat volt....

Aranyszalagtár: Vers mindenkinek (első rész)
Bodor Pál igazi műfaja a publicisztikus esszé, naplójegyzet, portré, olvasónapló
Aranyhangok szombat, 2016 október 82016 október 8, 15:15

Bodor Pál igazi műfaja a publicisztikus esszé, naplójegyzet, portré, olvasónapló

  1975-ben jelent meg Bodor Pál „Add magad hozzá a világhoz” című könyve, amelynek műfaji meghatározása a következő:...

Bodor Pál igazi műfaja a publicisztikus esszé, naplójegyzet, portré, olvasónapló
Aranyhangok szombat, 2016 október 12016 október 1, 16:30

Versekben tündöklő városok: Nagybánya, Nagyszalonta (1974)

Nagybányára és Nagyszalontára teszünk képzeletbeli sétát. A Kolozsvári Rádió aranyszalagtárában sajnos csak két tekercset találtam...

Versekben tündöklő városok: Nagybánya, Nagyszalonta (1974)
Aranyhangok szombat, 2016 szeptember 242016 szeptember 24, 16:30

Láthatatlan színház – Ionesco: „Angolul nyelvtanár nélkül” (1966)

Részleteket hallgathatnak Eugen Ionesco Angolul nyelvtanár nélkül című szatirikus jelenetéből. A jelenet szereplői: Bisztrai Mária,...

Láthatatlan színház – Ionesco: „Angolul nyelvtanár nélkül” (1966)
Aranyhangok szombat, 2016 szeptember 172016 szeptember 17, 16:30

Láthatatlan színház – Horváth Béla: A zsebóra (1970)

A láthatatlan színházba teszünk képzeletbeli utazást. Horváth Béla színész, rendező 1927-ben született Borosjenőn. A kolozsvári Magyar...

Láthatatlan színház – Horváth Béla: A zsebóra (1970)
Aranyhangok vasárnap, 2016 szeptember 112016 szeptember 11, 17:15

Aranyszalagtár: Huszár Sándor: A tanú

Huszár Sándor: „A tanú” című elbeszélésének rádióváltozatát hallgathatják meg. A hangjáték szereplői: az író – László...

Aranyszalagtár: Huszár Sándor: A tanú