Élő Kolozsvári Rádió

Klímacsúcs előtt

ENSZ-klímacsúcs kezdődik november utolsó napján Párizsban. A két héten át tartó konferencia célja, hogy a résztvevő 195 ország most először klímavédelmi egyezményt írjon alá, amely a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel. Dönteniük kell a felmelegedés korlátozásáról és a terhek elosztásáról, emellett a megújuló energiák hasznosításához szükséges eljárások finanszírozása, és a hőmérséklet-emelkedés következményeinek kezelése ügyében is megegyezésre kell jutniuk.

Az Avaaz nemzetközi szervezet vasárnap világszerte felvonulásokkal próbálta egyrészt felhívni a figyelmet a csúcstalálkozó fontosságára, másrészt emlékeztetni a döntéshozókat felelősségük súlyára. Kolozsváron 16 órára hirdették meg a gyülekezőt a memorandisták emlékművénél,majd miután a szervezők ismertették a fontosabb tudnivalókat, az alig negyven főnyi csoport a katedrális felé indult, onnan pedig a Mócok útján haladva, a Diákházhoz tartott, ahol némi fotózkodás után végül mindenki szétszéledt.

A felvonulók zöme fiatal volt, de az idősebb korosztály is képviseltette magát. Juhász Évát igen kellemesen lepte meg, hogy több kisgyerekes család is ott volt. Kérdésére, hogy mit remélnek a megmozdulástól, az egyik anyuka a következőket mondta:

„Először is szerettem volna, hogy sokkal többen legyünk. Hogy ez a maréknyi csoport mit tehet? Felébresztheti az emberek tudatosságát,  nem elég csak a döntéshozóktól várni, hogy változtassanak valamit, mi mindannyian felelősek vagyunk azért, ami a Földdel történik. Tennünk kell valamit, hogy megmozgassuk a jót, ami mindenkiben ott van, még akkor is, ha néha távolságtartók és közömbösek vagyunk. Mindenkiben ott van a jóság magva. Erre kell hatnunk, s akkor mindenki meg fogja érteni, hogy – mint egy hatalmas körtáncban –egymás kezét fogva segíthetjük bolygónkat, hogy ismét szabadon lélegezhessen, hogy láthassuk gyermekeinket nevetve szaladgálni az erdőben, gondoskodni az állatokról, hogy lássuk őket egymásra mosolyogni. Csak így érthetjük meg, hogy valamennyien magunkban hordozzuk az isteni szikrát,hogy mind egy egészhez tartozunk. S akkor ismét ragyogni fog bennünk a nap, s a Földünk felett is.’’

Riporterünk egy gyerekkocsit toló apukát is kifaggatott.

Szerkesztő: juhaszeva, 2015 november 29, 21:59 / actualizat: 2015 november 30, 0:51

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel