Élő Kolozsvári Rádió

Néptánctalálkozó Kolozsváron, tizenkettedszer

kolozsvari_neptanc_talalkozo_2015

az esemény plakátja

A XII. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót tartják Kolozsváron, november huszonhét-huszonnyolcadikán a Diákművelődési Házban, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes szervezésében.

Huszonhetedikén, pénteken, este hét órától az Udvarhely Táncműhely A Köz című előadását láthatják,  szombaton, reggel tíztől az Udvarhely Táncműhely Az aranyszőrű bárány című mesejátékát mutatja be, nemcsak gyerekeknek. Az előadást kézműves foglalkozás követi a Diákház előterében. A foglalkozás alatt gyermektáncház lesz Both József és Both Zsuzsa vezetésével.

Délután, négy órakor Balla Balázs Zerge fotókiállítását nyitják meg, majd két könyvet mutatnak be: Kavecsánszki Máté: Tánc és közösség. A társastáncok és a paraszti tánckultúra kapcsolatának elmélete bihari kutatások alapján és Duma István: A csángók világa – hegyek, vizek, tátosok című kötetét.

Divatbemutató is lesz, öt órától Kosztándi Timea, Juhász Réka és Zsuzska Folksufnijának népi ihletésű ruháit láthatják.

Idén Mezőség és Kalotaszeg került a középpontba, innen hívtak idős táncosokat. Both József, a találkozó művészeti vezetője szerint, fontos, hogy az idős táncosok eljöjjenek az ilyen találkozókra:

„Tapasztalatom az, hogy szépen működik a dolog. Felállnak a színpadra, és az életük van benne a mozgásukba. Ez átjön a közönségnek. Nem a figurák, nem a motívumok, nem a bravúros tánc nyűgözi le a közönséget, hanem az a pár mozdulat, ami tényleg évtizedeken keresztül csiszolódott ki, s benne van az életük. Ezt minden alkalommal értékeli a közönség.”

A XII. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón szombaton este hét órától, a gálaelőadáson kalotaszegi és mezőségi táncosok mellett fellépnek a környékbeli néptáncegyüttesek is, így a kolozsvári Szarkaláb, a Kalotaszeg, a Zurboló és a Bogáncs, a szamosújvári Kaláka, illetve a szegedi Cuháré, a tatai Tata Táncegyüttes és a házigazda Ördögtérgye Néptáncegyüttes.

Előadás után reggelig tartó táncház kezdődik a Heltai Gáspár Alapítvány székhelyén.

Both József, a találkozó művészeti vezetője volt Hangoló vendége:

 

kolozsvári rádió

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 november 25, 10:42

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel