Élő Kolozsvári Rádió

„Elviszlek” – A legszebb erdélyi dal

Idén júniusban hirdetett pályázatot hazai amatőr zenekarok számára A Legszebb Erdélyi Magyar Dal címmel a kolozsvári Gitár East Egyesület. Miután a zsűri – Balázs Imre József, André Ferenc és Zilahi Csaba – meghallgatta és kiértékelte a pályázatra beérkezett 46 dalt, november 14-én este a Bulgakov kávéházban az eredményhirdetésre és a díjak átadására is sor került.
A legszebb és/vagy legjobb dalok szerzői és előadói közül hat zenekar részesült elismerésben: a marosvásárhelyi Kevin and the Roots, a sepsi-szentgyörgyi Mercedes Band, a kézdivásárhelyi Ego Sum, a marosvásárhelyi Dzseztán, a székelyudvarhelyi Stereogam és a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, amely az Elviszlek című daláért kapott „aranyérmet”.
A szervezők tervei szerint lesz folytatás, így jövőre is várják az erdélyi együttesek magyar nyelvű dalait.
A díjátadás után a vetélkedő főszervezőjével, Miklós Györggyel illetve André Ferenc zsüritaggal Zilahi Csaba beszélgetett:

ALEMD zsuri Miklós György ALEMD zenekarok

 

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2015 november 16, 10:36 / actualizat: 2015 november 16, 12:31

Etichete:
Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel