Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: „Nem az számít, hogy honnan indulsz…”

BERNADETTPlangár Bernadett, mesteri tanulmányai befejezéséig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kolozsváron működtetett Szent Klára Lánykollégiumban lakott. Itt olyan egyetemisták élnek, akiknek anyagi gondok miatt nem lenne lehetőségük továbbtanulni. Öt évig ez volt az otthona, az utóbbi két évben ő volt a házfelelős. Bernadett most nyakába vette a világot: egy évig Kínában fog dolgozni. A munkát a fiatalok által vezetett globális szervezeten, az AIESEC-en keresztül “csípte meg”. Ezeken a programokon évente sokezer diák vesz részt, hogy külföldi tapasztalatokat szerezzen non-profit, vállalati, vagy kutatási szférában, hogy fejlessze képességeit és hogy az egyetemen megszerzett elméleti tudását gyakorlatba ültesse. A szakmai gyakorlatot minden munkaadó élvárja a friss diplomásoktól, de mifelénk kevés lehetőséget biztosítanak rá. Ez a “küszöb” a karrier útján. Az egyéves szakmai gyakorlat, amelyre Bernadett Kínába utazott, lehetőséget nyújt arra, hogy nemzetközi környezetben próbálja ki magát, hogy fejlessze nyelvtudását, hogy más kultúrát ismerjen meg, hogy értékes munkaerőpiaci tapasztalatokat szerezzen. Aki követné példáját, az AIESEC honlapján tájékozódhat a részletekről (aiesec.org).

Szerkesztő: Csatári Melinda.

Szerkesztő: csatari.melinda, 2015 október 2, 17:00 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:19

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:51

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák

Élesen bírálta az egészségügyi képzés hiányosságait a Iasi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója. A diplomaosztó ünnepségen...

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:14

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron

A kamarazene évszázadokon átívelő remekművei Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület KlausenMusik nyári hangversenysorozatának július 10-i...

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten