Élő Kolozsvári Rádió

Eb-selejtező: újabb döntetlen, ezúttal gólok nélkül

A tavaly őszi bukaresti mérkőzéshez hasonlóan, Magyarország és Románia labdarúgó-válogatottja a budapesti találkozón is osztozott a pontokon. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének hetedik fordulójában a két csapat támadói nem jártak sikerrel, a 0–0-s döntetlen pedig azt jelenti, hogy a Feröer-szigeteken diadalmaskodó északírek átvették a csoport vezetését.

A Ferencváros pályáján rendezett találkozón a román válogatott jobb labdabirtoklási aránya nem köszönt vissza az igazán veszélyes gólhelyzetek számában. Ugyanakkor a magyarok sem tudták kihasználni, hogy Szalai Ádám és Nemanja Nikolics személyében két csatárral vágtak neki a mérkőzésnek. Bernd Storck mindössze a hajrában kockáztatott, amikor Stieber Zoltán helyett egy újabb befejező embert küldött pályára, de a végeredményhez Priskin Tamás sem tudott hozzátenni.

Magyar oldalon a legnagyobb lehetőség Szalai Ádám előtt adódott. Az első félidő végén a Hoffenheim játékosa távoli bombával kínálta meg Ciprian Tătăruşanut, de a Firenzében légióskodó kapus hárította a lövést. Ahogy Király Gábor is tette Gabriel Torje tizenhatoson kívüli próbálkozásánál – a román együttes legveszélyesebb támadásáig 80 percet kellett várni.

 

Nulla plusszal” – olvasható a Gazeta Sporturilor napilap szombati számának címlapján. A bukaresti sportújság szerint Király Gábor volt a házigazdák legjobb embere, míg a románok közül Tătăruşanu, Grigore, illetve Torje kapott a magyar hálóőrrel azonos osztályzatot, vagyis hetest. „Legfeljebb a kapitány örülhet” – olvasható a mai Nemzeti Sport első oldalán. A magyarországi lap fantasztikus hangulatról, hatalmas csatáról ír, ugyanakkor sportszerűen megjegyzi: „Szalai Ádáméknak voltak lehetőségeik, de túlzás lenne azt állítani, hogy péntekig a csoportot vezető rivális fölé nőtt volna válogatottunk.”

Ami a szövetségi kapitányokat illeti, Bernd Storck elégedett volt a megszerzett ponttal, a német szakember a sérültekre és a nehéz felkészülésre hivatkozott nyilatkozatában. A sárga mezeseket irányító Anghel Iordănescunak inkább az tetszett, amit az első félidőben látott, szerinte továbbra sincs eldőlve az automatikus kijutást jelentő első két hely sorsa.

A budapesti Eb-selejtezőt a helyszínen tekintette meg marosvásárhelyi kollégánk, Kádár Zoltán, aki a Hangolóban elmondta, a döntetlennel mindkét fél elégedett lehet: „Mindkét válogatottnak jó ez az eredmény. Ha a magyar válogatott kikapott volna, akkor nagyon távol került volna továbbjutást érő helyek valamelyikétől. A román válogatott pedig partiban van akár az első helyért, de továbbra is sűrű a mezőny az élen. Most jön az északírek elleni mérkőzés, ami sok mindent lerendezhet.”

Az MTI beszámolója alapján a magyar rendőrség több mint ötven személyt állított elő rendbontások miatt. Az előállítások többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt történtek. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22-őt pedig szabálysértési őrizetbe. A rendbontók közül 15-en sérültek meg, a rendőrség állományából 23-an, utóbbiak közül többeket kórházban ápolnak. A garázda szurkolók 21 szolgálati járművet és egy vízágyút is megrongáltak – ismertette Csiszér-Kovács Viktória szóvivő. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, négy román szurkoló is van az előállítottak között, náluk pirotechnikai eszközöket találtak.

Szerkesztő: , 2015 szeptember 5, 17:20 / actualizat: 2015 szeptember 5, 19:51

Kalotaszegi Hagyomány Napok hétvégén Körösfőn
Hangoló szerda, 2024 október 22024 október 2, 15:21

Kalotaszegi Hagyomány Napok hétvégén Körösfőn

Kalotaszeg kulturális kincseit és hagyományait ünneplik hétvégén, október 5-én és 6-án Körösfőn. Napközben hagyományos mesterségek...

Kalotaszegi Hagyomány Napok hétvégén Körösfőn
Debrecentől Kisbaconig szól a mese – tekergősök akcióban
Hangoló szerda, 2024 október 22024 október 2, 13:02

Debrecentől Kisbaconig szól a mese – tekergősök akcióban

A 2024-es év különösen jó alkalom az együtt ünneplésre, hiszen több fontos esemény is van, amelyekről időnként jó együtt megemlékezni...

Debrecentől Kisbaconig szól a mese – tekergősök akcióban
A természet az alap, a tőle való elrugaszkodás a szabadság
Hangoló hétfő, 2024 szeptember 302024 szeptember 30, 15:35

A természet az alap, a tőle való elrugaszkodás a szabadság

Nyári semmiségek címmel nyílik kiállítás a Kolozsvári Rádió stúdiógalériájában október 1-jén, 18 órától. Nyárádi (Koszta)...

A természet az alap, a tőle való elrugaszkodás a szabadság
szüreti bál, Hóstát
Hangoló hétfő, 2024 szeptember 302024 szeptember 30, 13:53

„Megérett, megérett a fekete szőlő…” – mi is szüreteltünk a hóstáti bálban

A májusi hóstáti népviseletes bál után ezúttal szüreti bálban mulattak kollégáink, Fodor Edina és Ferencz Zsolt. Az eseményt...

„Megérett, megérett a fekete szőlő…” – mi is szüreteltünk a hóstáti bálban
Hangoló hétfő, 2024 szeptember 302024 szeptember 30, 11:50

Vértanúkra emlékeznek a Szent Mihály-templomban

Határokon átívelő kezdeményezést indított Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Krónika Intézet....

Vértanúkra emlékeznek a Szent Mihály-templomban
Hangoló csütörtök, 2024 szeptember 262024 szeptember 26, 13:23

Egy kalandor molylepke esete Mikó Ferenccel

A Csíki Székely Múzeumnál frissen jelent meg igényesen kivitelezett, interaktív kötet az idén 401 éves Mikó-vár építtetőjéről,...

Egy kalandor molylepke esete Mikó Ferenccel
Hangoló szerda, 2024 szeptember 252024 szeptember 25, 13:36

Soó Zöld Margit-tárlat nyílik Bukarestben

A két éve elhunyt Soó Zöld Margit grafikus, festőművész, illusztrátor munkáiból nyílik kiállítás Bukarestben, a Liszt Intézet...

Soó Zöld Margit-tárlat nyílik Bukarestben
Hangoló péntek, 2024 szeptember 202024 szeptember 20, 11:56

Riportok a város tövében élő kisebb közösségekről

Idén nem egy, hanem két riportkötettel jelentkezik a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Az újságíró-szervezet kiadásában egy hónap...

Riportok a város tövében élő kisebb közösségekről