Élő Kolozsvári Rádió

KÓRUSMŰVEK ÉS FABICIKLIK a Kolozsvári Rádióban

 

Praetorius_koncert_plakat

Harmincöt év: ha ennyi ideig együtt marad egy kórus, azt jelenti, hogy tagjai és karnagyai nemcsak kialakítani, hanem megőrizni is tudták azt az összhangot, amely együtt- és összetart egy éneklő közösséget.

Idestova mintegy három és fél évtizede énekel a budapesti Praetorius Kamarakórus. Az együttes ifjúsági egyházi énekkarként létesült, s az eltelt évek alatt tagjai kitartottak nemcsak egymás, hanem a repertoár mellett is, amelynek népszerűsítését célul tűzték ki: műsoruk alapját szinte kizárólagosan az egyházi zeneművek, (gregorián, illetve a XV–XVII. századi egyházzene) képezi.

Az énekkar fellépéseinek számát elsősorban a művészi színvonal határozza meg. Koncertezett Ausztriában, Katalóniában, Francia- és Olaszországban, Svájcban, Hollandiában és Erdélyben is, vasárnap délután pedig a Kolozsvári Rádióban is bemutatkozik élő adásban: itt ugyanis pár heti vakációs koncertszünet után ismét előadásokra készülünk.

Vasárnap, augusztus 16-án, 16.30-től a Praetorius Kamarakórus lép fel Kolozsvári Rádióban. Ugye tudják: Donát út 160 – ide várjuk a zenekedvelőket.

KeringerLaszlo_Praetorius_karnagya

Kéringer László: vezényel és szólót énekel a Praetorius Kamarakórus koncertjén

„Nagyon szeretünk énekelni, én szívesen csinálom, ez ‚átjön’. Amatőröket hallhat a közönség, de nem amatőr szinten. Egyéni a kórus hangzása, nagyon sokat dolgozunk a természetes énekstílus kialakításán. A kórus jó része több mint harminc éve énekel együtt, az idő összekovácsolt bennünket”— mondja KÉRINGER LÁSZLÓ karnagy, aki nemcsak vezényel, hanem szólót is énekel majd a koncerten. (Benkő Judit összeállítása)

Műsoron:
G.P. Palestrina: Motetták latin nyelvű gregorián tételekkel
C. Monteverdi: Exsulta, filia Sion
J. Walter: Luther-korál feldolgozások Müntzer Tamás német nyelvű gregorián tételeivel
H. Schütz: Ich will den Herren loben allezeit
C. Goudimel: Három genfi zsoltár
C. Monteverdi: Laudate Dominum
H.L.Hassler: Missa super Dixit Maria

Vezényel és szólót énekel: Kéringer László
Zongorán közreműködik: Déri Balázs

A kórushangversenyt élő adásban is közvetítjük (95,6 FM, www.kolozsvariradio.ro).

FABICIKLIjpg

 

Előadás után a Rádió Galériájában megnézzük együtt Czirják Sándor templommakettjeit, például a Szent Mihály templom mintegy 27 ezer apró fadarabkából összerakott makettjét, a szerző fa-és fémmunkáit, különleges fakerékpárjain pedig bárki karikázhat egyet, akinek kedve van.

Belépés díjtalan.
Mindenkit szeretettel várunk!

Szerkesztő: benko, 2015 augusztus 13, 21:37 / actualizat: 2015 augusztus 17, 13:23

Átadták a felújított Bocskai-házat
Műsorok hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:29

Átadták a felújított Bocskai-házat

Átadták a felújított Bocskai-házat Kolozsváron. Az épület a Sapientia EMTE rektori hivatalának és a Sapientia Alapítványnak ad otthont,...

Átadták a felújított Bocskai-házat
Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Műsorok hétfő, 2026 március 162026 március 16, 07:10

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár

Forradalmi dalokat énekelve tartottak felvonulást Kolozsvár belvárosában. A menetet idén is egy óriáskokárda vezette, a Protestáns...

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 17:53

Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében

Tegnap este a kabinet elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amelyet Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter...

Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében
Az újrahasznosítás terén továbbra is hátul kullogunk
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 15:50

Az újrahasznosítás terén továbbra is hátul kullogunk

Romániában a települési hulladékoknak csak körülbelül 12%-át hasznosítják újra, miközben mintegy 74% továbbra is lerakókba kerül...

Az újrahasznosítás terén továbbra is hátul kullogunk
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:13

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya

Fontos újítással indította a tavaszi szezont a ClujBike. Mostantól online is meg lehet szerezni a biciklik használatához szükséges kártyát...

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 11:24

Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?

Százéves a Micimackó: Alan Alexander Milne regénye 1926-ban jelent meg, Ernest Howard Shepard illusztrációival. Benő Attila nyelvész,...

Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 10:00

Szerencsés kettősség

Nagyobb mozgástér a helyi szervezeteknek, változatosabb szakmai programkínálat – így startolt 2022 decemberének közepén Nagy Károly...

Szerencsés kettősség
Műsorok csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 13:24

„Nem trófea, hanem vállalás”

Március hetedikétől új elnöke van az RMDSZ Brassó megyei szervezetének. Varga Nándor közgazdász jól ismeri a szórványmegye terepét mert...

„Nem trófea, hanem vállalás”